Main Area

A Szigeten már ihatjátok a ház sörét

A Sziget fesztivál idén ünnepli 25. születésnapját, aminek az örömére a Dreher úgy döntött, hogy csinál egy Sziget sört. Ezt isszuk idén koncertezéshez?

A Dreher már 23 éve szolgáltatja a sört a fesztiválon és ez idő alatt összesen megközelítőleg 18 millió korsó sört hörpintettek fel a látogatók. Csak tavaly a becslések szerint 312 ezer ember vásárolt a Dreher valamelyik változatából a hét nap alatt. Idén egy speciális, csak a fesztiválon kapható sörkülönlegességgel, a Dreher Sziget Sörrel koccinthatunk a koncertek előtt/alatt/után.
A sörgyár tavaly 80 söröző 500 sörcsappal, valamint 220 dobozos kiszerelést rejtő hűtővitrinnel várta a Szigeten a látogatókat, akinek körülbelül kétharmada, mintegy 312 ezer ember meg is kóstolta a Dreher sörök valamelyikét. A Dreher Sörgyárak 1995-től jelen van a fesztiválon, ezzel a fesztivál legrégebbi partnerének számítanak. A több mint 10 éve tartó szponzorációs időszakban voltak egészen extra kitelepülések is, mint a 22 méter magasba emelkedő söröző, a Dreher in the sky, vagy a 3000 négyzetméteres, homokkal leterített Dreher Napköztársaság. Az utóbbi években pedig megjelentek a nagy népszerűségnek örvendő változatok, például a Dreher Hidegkomlós Tanksör. 

„A közös múltra tekintettel egyértelmű volt, hogy a 25 éves Szigetet a Dreher is szeretné méltón megünnepelni. Mindenképpen valami speciális ajándékkal készültünk, így a sörmestereink már év eleje óta dolgoztak egy egyedi sörkülönlegesség fejlesztésén, a Sziget Sörön” – emelte ki Szederkényi Zita, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője, aki azt is elmondta, hogy a Sziget fennállása óta összesen 17 922 600 korsó sör fogyott a fesztiválon. Kádár Tamás, a Sziget Szervezőiroda cégvezetője hozzátette: a sör és a fesztivál kapcsolata adja magát, de a Sziget és a Dreher 23 éves partneri együttműködése kifejezetten különleges a céges világban, szinte már történelem. „Reméljük folytatódik még 23 éven át, vagy akár tovább is, hiszen eddig együtt fejlődtünk. A külföldi látogatók itt ismerték meg a Drehert, ma pedig már kifejezetten keresik, és a „szigetes sörözést” ez a sör jelenti mindenki számára” – mondta.

A Sziget Sör hidegkomlózásos technológiával, Centennial komlóval készül, amelyet előszeretettel használnak az IPA sörökhöz is,  bár azt nyilván mindenki tudja (hiszen már mindenki sörszakértő ;) ), hogy az IPA-n nem lehet egy lapon említeni ezt a sört, hiszen ez a sör is hidegkomlózva van, nem felsőerjesztésű sör. Kóstoláskor citrusos, virágos aromára számíthatunk. Azt mondták ivósör lesz, ami nem teljesen állja meg a helyét, mert nagyon domináns benne a komló. Nekem éppenséggel a nagy melegben nem éppen a felüdülés jut erről eszembe, hiszen a komló összerántja a számat, de majd élesben is kipróbáljuk a dolgot.

A Dreher 23 éves Szigetes pályafutása egy infografikán:

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel