Teszt
Viszonylag nehéz helyzetben vagyok, amikor egy alapkínálatba tartozó IPA-ról kell mesélnem. Ilyenkor ugyanis nem csak az a lényeg, hogy a sör szépen össze legyen rakva, hisz míg egy limitált főzetet a sörfanok egy része is nevetve elkoptat, az állandó palackoknak a lehető legtöbb embert meg kell szólítania. Itt nem az őrületről és az extrém alapanyagokról szól a fáma, hanem arról, mire gondoljon a kezdő fogyasztó, ha IPA-t vesz le a polcról. Ennek a szellemében kóstoltam tehát a Fehér Nyúl nagy klasszikusát, az IPA-t.
A sör stílushoz hűen dús habbal és borostyán színnel mutatkozott be. Illatában ott van az enyhe karamell, de a citrusos-trópusi jelleg azért már itt is meghatározóbb. A korty hasonlóan indít, hiszen egy karamellás felhanggal mutatkozik be az íz, de ezt szinte azonnal felváltja a lédús déli gyümölcsök összetett, végtelenül kellemes karaktere. Az égetett cukor azért nem tűnik teljesen el, hisz a korty édeskés marad, de a palackon nem hiába szerepel az IPA: a komló keserűsége és gyümölcsössége is túltesz a malátán. Az íz hosszan kitart, a sör teste pedig kifejezetten nagy, ettől mégsem sokall be az ember, inkább a korty középi gyümölcsök „juicy” jellegét erősíti a sok sörbe táplált anyag. Így bár vájt nyelvűek kiérezhetnek egy enyhe földességet a trópusi roham után, a sör fő karaktere mégis marad a komlók által bemutatott gyümölcs világ.
A Fehér Nyúl IPA-ja tökéletesen ábrázolja a bevezetőben kifejtett gondolataimat, hiszen egy elég egyszerű és egyértelmű ízvilággal dolgozó sörről beszélünk, ami azonban korántsem nélkülözi a mélységet vagy a szakértelmet. Ez az IPA arra született, hogy megmutassa, mit érdemes elvárni a fajtától, így a kezdőknek kapusörként, a profiknak pedig olyankor ajánlanám, ha elegük van az extrém kísérletekből és lazítanának valamivel. Mert mennyire szép lenne a világ, ha minden IPA ilyen mértékhez tartaná magát…
