Teszt
Valahogy szokatlan ezt az illatot kraft-palackból érezni. Ez volt az első reakcióm, mikor kibontottam a kalandos módon még épp időben érkezett Fehér Nyúl Pils üveget. Ez persze nem panasz, több oldalról sem: egyrészt a 40 fokos melegben egyre többet érzem azt, hogy egy masszív stouttal ki lehetne üldözni a világból (bármilyen jó is legyen az), másrészt pedig a jó pils lefőzése egy alulértékelt szakmai bravúr. Itt nem lehet a komlókarakter szoknyája mögé rejteni a hibákat: itt, kérem, minden tisztán érződik, és mindennek simának kell lennie a jó ivós jelleghez. Sok egyszeri fesztivál lager itt el is vérzik, de a Nyulakat nem féltettem, hiszen az utóbbi időben csak akkor nem kaptam jó sört tőlük, ha zseniálisat csapoltak helyette. De nézzük, tart-e még a nyerő széria?
Az illatból még nem fogjuk megtudni, hiszen a szalmasárga, közepesen habzó sört bár (blaszfémiával határosan) kraft pohárba töltöttem, abból mégis csak egy enyhe, édeskés, de inkább semleges illat szökött ki. Ivós pilsnert kapunk tehát, ami nincs agyoncsapva se malátával, se komlóval. A korty is ezt igazolja: eleje teljesen semleges, majd mint egy domb emelkedik ki a kissé édes, kissé citrusos íz, ami a stílushoz képest hosszan fut le. Ez azonban nem masszív vagy leterhelő: ez a pilsner úgy „ivós”, hogy közben van miért inni. Az íz kerek, se a csehes édes, se a németesen földimogyis és száraz világba nem ássa bele magát túlzottan, (de inkább az előbbi jellegeit mutatja) viszont mind a kettőnél jobban csúszik.
A főzet a sallang mentességgel, a citrusos jelleggel és a jó ivásával belopta magát a szívembe, így ale- fanként is bártan merem ajánlani mind az alsó-, mind a felsőerjesztésű sörök rajongóinak. Csak arra figyeljünk, hogy a nagy nyári melegben gyorsan párolog!
