Main Area

Megittam a Corvin Szezonnyitót!

Tegnap nyitott a sörfeszt és nem is tököltem, rögtön kimentem végigkóstolni, amit érdemes. Nyilván azzal a céllal, hogy ti már célirányosan tudjatok menni.

A csaplistát és a kiállítókat már közöltem veletek, hogy felkészülten érkezhessetek, amikor kimentek, én is így tettem. Az első meglepetés már érkezéskor fogadott, mert a Corvin sétányon szellősen elhelyezkedő "tömeg" után elég nagy volt a kontraszt, hogy milyen sok ember volt a sörfesztiválon. Már szerda este (18 órakor értem oda) ezerrel pörgött a buli. Gondolom a környéken elhelyezkedő irodákból is ide özönlöttek ki az emberek a munka végeztével.

Nagyon családias, piknikes hangulat uralkodott, mindenki kóstolgatott, kajált. Voltak, akik sörpadoknál ültek, de voltak, akik a fűbe ültek inkább. Az árak olyanok, mint minden sörfeszten, bár a kaját meg se néztem. A kiállítók tényleg inkább azoknak szólnak, akik ismerkednek a sörökkel és nem a sörgeekeknek, de szerintem ez így is van rendjén. Ettől függetlenül az alábbi ajánlóban van pár sörsznobokat is hívogató tétel.

A felhozatalt gyorsan végignéztem és ki is választottam két kör után az újakat, amiket mindenképpen kipróbálnék és azokat is, amiket jó szívvel ajánlanék. Mondom is mit érdemes kóstolni!

Big Face

Ők új játékosok, elsőfesztiválozók. 2 sörrel jöttek ki, egy Amber Ale-el és egy APA-val. Egyelőre csak csapolt söreik vannak. A két sör közül nekem az APA jobban bejött, letisztultabb, részemről azt ajánlom.

Horizont

Itt mindent is érdemes kóstolni. Kiemelten érdemes a Let’s drink before we drink, amiről korábban már ódákat zengtem, de most újrakóstolva újra nagyon durva lett. Meg a Pilot Series #7 is csapon van, ha szeretnéd kókuszbombát az arcodba.

Beerside

Azt már az érkezés előtt tudtam, hogy a Beerside lesz az egyik állandó helyem, főleg miután tavaly behozták a fesztiválra a soft-serve fogalmát. Mondom ezt annak ellenére, hogy ez nem is egy sörfőzde, hanem egy webshop, ami import söröket forgalmaz. Itt kezdtem a Pöhjala Session IPA-val, csak hogy biztosra menjek. Aztán még visszatértem a Mikkeller kávés IPA-ért, amikor kicsit elfáradtam, tudtam ez majd helyretesz.

Fűtőház

Az idén fődíjat nyert sör mellett itt vannak a klasszikusok is. Mindenki megtalálja a szájízének valót. Ha nem elborult és extra ízeket keresel, akkor itt a helyed.

Yeast Side

Külön standdal jöttek ki, még mindig viszonylag újnak számítanak a söreik, itt a lehetőség, hogy kipróbáljátok őket. A Dasistside egy remek búza és ha valami különlegesebbet innál, akkor jöhet a Fruitside.

Uradalmi

A szememben nem feltétlenül reflektorfényben vannak, de ez nem jelenti azt, hogy ne jó sört csinálnának (legjobb példa erre a Zip’s, az egyik legkedvencebb főzdém). Szerintem még mindig kevesen ismerik, így itt a lehetőség ezt pótolni. Csapon van a Nero, ami a legújabb sörük, egy stout. Ezt max a végére hagyjad, ha már sötétebb sörökre váltasz. Amit mindenképpen kóstolj meg itt az a Misty, egy NE IPA. Friss, üdítő ízek.

Fehér Nyúl

Alapsörök, IPA-k és az én kedvencem a málnás Black IPA. Szintén egy olyan stand, ahol a kezdő sörisszáknak ajánlott kóstolgatni.

+1 klasszikus: Brewdog

Ezt nem lehetett kihagyni. Kóstolhatsz csapról egy klasszikus Punk IPA-t vagy egy kicsit megbolondított Elvis Juice-t is.

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel