Main Area

Megjött APA

A Soproni tavaly nagyot durrantott a hazai sörpiacon azzal, hogy lefőzte az első nagyüzemi IPA-t, ezzel tömegek számára elérhetővé téve egy új sörélményt. Most pedig megkapta a szárnysegédjét is, mivel megjött az APA sörük és méltó fegyvertársnak bizonyul!

Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt az, hogy a kisüzemi sörfőzdék által generált felhajtást egy nagy sörgyár is elő tudja majd idézni, hiszen az ő termékpalettájuk nem tudta felvenni a versenyt az IPA-ra és még elborultabb sörökre szomjazó tömegek igényeivel. Azonban míg a Dreher a hidegkomlózással próbálkozott eleinte nagyon sikeresen, addig a Soproni nekilátott összerakni az első magyar nagyüzemi IPA-t. Iszonyatosan hangos sikere volt a sörnek, gyakorlatilag hónapokon keresztül készlethiány volt mindenhol belőle. Természetesen ezt nem lehetett szó nélkül hagyni a Soproni konyhájában sem, így múlt héten már a kezünkbe vehettük a kék dobozt és kitölthettük a poharunkba a masszív habbal és az IPA-nál egy fokkal bronzosabb, sötétebb színnel rendelkező Soproni APA-t.

Színtiszta soproni együttműködés

Nem titkolják, hogy ez egy újabb példája a kisüzemi-nagyüzemi koprodukcióknak, ugyanis a fertőrákosi Krois Brewery-vel közösen készült el a mostani Soproni APA.

Nem meglepő módon egy közös sörözés alkalmával (és aztán később még több kóstolás és beszélgetés mellett) született meg a gondolat, hogy lehetne valami közös projektben gondolkozni. Lehmajer Viktor, a Soproni sörfőzőmestere, megszerezte Mühl Erik elérhetőségét és rögtön el is ment megnézni a főzdét és a söreiket. Bejárta a Krois főzdéjét, megnézte a söreiket és eldőlt, hogy ebből sör lesz. Viktor szerezte be az alapanyagokat és a receptúrát, amivel aztán elmentek és kísérleteztek a Krois konyhájában. Egy kisebb üzemben sokkal jobban lehetett kísérletezni, így több verzió készült belőle és a mostani végtermék lett az, amire mindenki áldását adta.

Viktor elmondása szerint összetalálkozott önmaga hipszter verziójával, ő volt Erik. Ezek után adta magát, hogy nagy lesz az összhang.

APA, te olyan erős vagy

Erősebb lett alkoholszázalék tekintetében, mint az IPA, ami egy kicsit furcsa, hiszen az IPA szokott többnyire erősebb főzeteket képviselni. Az APA 5,5%-os lett, míg az IPA „csak” 4,8%-os. Nem szerették volna megkötni a saját kezüket, hogy a világbékére törekedjenek és mindenképpen alacsonyabb ABV-t alkossanak az APA-nak, mint ami volt korábban az IPA-nál. Mindkét sörtípusnak vannak erősebb és gyengébb verziói, így nincs itt semmi ördöngősség vagy összeesküvés elmélet. Egyébként az IPA után ez is egy felsőerjesztésű sör lett, ami két amerikai komlóval van megbolondítva, Simcoe és Chinook komlókkal hidegkomlózták a sört.

A személyes tapasztalatokat nézve egyébként abszolút pozitív véleménnyel vagyok az új sörről. Az IPA nekem már egy kicsit túl komplex és „tömény” volt ahhoz, hogy elsörözzek egész este, az APA viszont nagyon friss és gyümölcsös érzést ad kóstoláskor. Nem érezni rajta, hogy ő lenne az erősebb. Színben sötétebb az IPA-nál, a habja pedig nagyon masszívra sikerült. Ha az ember elé tesznek egy korsó IPA-t és egy korsó APA-t, akkor a színek szemrevételezése nélkül, akár íz alapján is könnyen megkülönböztethető.

Még egy érdekesség, hogy az APA nem éppen őszi/téli sör, de a már korábban említett masszív érdeklődésből tanulva, úgy döntöttek, hogy meghagyják a nyarat az IPA-nak és így kicsit szezonon kívül fogják piacra dobni a sörtés ne legyen hiány belőle.

A konklúzió az, hogy örülünk az új jövevénynek, legyen még sok ilyen termékfejlesztés. Nagyon szép irányba halad a sörvilág, hiszen már nem csak hidegkomlózott sört, vagy IPA-t, vagy Pale Ale-t lehet levenni a boltok polcairól, hanem akár egy APA-ra is több verziónk van. 

Októbertől már elindult a terjesztés, úgyhogy lehet lesni a polcokat a dobozos és üveges verziókért. Hamarosan mi is jövünk egy kis segítséggel, hogy hol lehet rátalálni a sörre!

2018 Szűretlen. Fejlesztette: Totel