Main Area

Tenno - TESZT

HopTop Brewery
Sörfajta Imperial Stout
ABV 9
IBU 36
Kiszerelés Csapolt, Üveg - 0,33 l

A HopTop 2018-as BPBW-re készült söre. Az imperial stout több, mint 1 év érlelést kapott, ezen kívül Challenger és Colombus komlók, valamint édes narancshéj és kandis cukor felhasználásával készült.

Teszt

A 2018-as BPBW-re a HopTop 3 újdonsággal is készült, de míg a Figgy Trick és a Mangose már kirepült a főzde falai közül, a masszív imperial stoutra, a Tennóra még várnunk kellett. Egészen eddig, hiszen egy kis érlelés után végre ezt is megkaphattuk.

Imperial stoutot készíteni rizikós vállalkozás, mert a legtöbbször a masszív test és a kávés-fekete csokis jelleg megvan, de néha a főzet megáll ennyinél. Ez persze alapból nem lenne baj, de ilyenkor mindig érkezik egy újdonság, ami még ennél is többet tud. Szerencsénkre a HopTop üdvöskéje ez utóbbi kategóriába esik. Az éjfekete ital már az illatával emel egy picit a téten, hisz az ilyenkor megszokott kávéillat mellett megjelenik egy enyhe, lágy vajasság is. Aki pedig már próbálta a vajas kávét, tudja, mire képes ez a kis extra még egy közepes pörköléssel is. Persze a Tenno meglepetés halma nem áll meg itt, hiszen az ízben nem csak a csoki-kávé vonalat kapjuk (amúgy nagyon szépen), de érezhető egy kis mézesség (főleg a korty végén), sőt, legnagyobb meglepetésemre egy aszalt bogyós gyümölcs íz is. Ezzel pedig a sör megvett kilóra. A piros gyümi ugyanis tisztán jön, méghozzá végig, ami az egyébként is selymes és telt ízt olyannyira feldobja, hogy nem is igazán lehet más komponensre koncentrálni.

A Tenno tehát kiállta az igazán maradandó emlékű imperial stout próbáját, egyúttal át is lényegült egy folyékony csokis-bogyós desszerté. Akit pedig ez a fogalom megfogott, ne habozzon, szerezzen be egy palackot vagy poharat. Megéri.

 

Hol kapható?

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel