Main Area

Palackozott nyulak húsvétra – Nyúlon Innen, Nyúlon Túl

Ha már Húsvét, akkor keresve sem lehetne stílusosabb sört találni az alkalomhoz, mint a Békésszentandrásiak szezonális sörét, a Nyúlon Innen-Nyúlon Túl kombót. Meg is néztem magamnak, mit tojt idén a sörfőzde nyuszija!

Megérkezett a Szent András sörfőzde hagyományos tavaszköszöntő húsvéti különkiadása, a Nyúlon Innen és a Nyúlon Túl. Az idei kiadás már a negyedik a sorban. Az alapkoncepció az, hogy mindkét sör egy vörös ale (kivétel a ’17-es, mert az vörös IPA volt), melyből az egyik fűszerezett, a másik pedig egy alapdarab. Minden évben más fűszer van hozzáadva az alapsörhöz, és idén sincs ez másképpen. A Nyúlon Innen a „mindenmentes”, a Nyúlon Túl pedig a megspékelt változat. Az elmúlt években volt már füstölt chilis, tonkababos, selim borsos és jázminvirágos fűszerezésű kiadás is. Az idei Nyúlon Túlba rozmaring és borókabogyó került. Mint mindig, most is a minőségéről híres Fűszerész szállította a fűszereket. És miért pont vörös sör? Mert a tojás is piros!

Nyúlon Innen

Be kell valljam, én nem igazán rajongok a vörös alekért, a kevésbé kedvelt sörtípusokhoz tartozik nálam. Viszont ebben a sörben pozitívan csalódtam! Nagyon ízlik, hálistennek nem túl malátás, nem túl édes, cserébe nagyon könnyed és nagyon jól csúszó sör. Szeretem a Szent András címkéit, mert nagyon informatívak: szerepelnek rajta a felhasznált maláták (Red X és Caragold), illetve a komlók is (Kohatu, Motueka és Waimea). Ezen kívül az IBU (43), az EBC (56), az ajánlott fogyasztási hőmérséklet, az ajánlott pohár, sőt még az ajánlott étel is! És milyen igaz a címkére ráírt „A húsvéti főfogáshoz hangolva” mondat!

Nyúlon túl

Már olvasva is furcsa, hogy rozmaring kerül egy sörbe, hisz e remek zöldfűszert leginkább ételekben szoktuk felhasználni, így attól féltem, nagyon intenzív lesz, és a rozmaring íze fog dominálni. Illatban valóban a rozmaring dominál nagyon intenzíven, mintha egy friss rozmaring ágat szagolgatnék. Belekortyolva viszont egy nagyon jól eltalált, harmonikus ízvilágú sört kap az ember. Ez a tipikus WOW kortyérzet! Nem tolakodó a rozmaring, nagyon harmonikus ezzel a remek vörös ale sörrel. Számomra bejött az ital, ízlett, de az itthon tartózkodóknak kevésbé, szerintük túl intenzív a rozmaring ízre. A címkén pedig ez a leírás szerepel: „A hagyomány szerint a boróka elűzi a gonosz szellemeket, a rozmaring pedig még nyugtat is. Higgy, amiben jólesik, de egy biztos: a Szent András Sörfőzde szerint így, együtt különleges aromákat is adnak a söröknek.

A Szent András sörfőzde ünnepi söreiben eddig még sosem csalódtam, és ez idén sem fog változni. Az alapsör még mindig egy remek ivósör lesz azoknak, akik komálják a vörös aleket. A rozmaringos extra változatnak pedig tuti vegyes fogadtatása lesz.

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel