Main Area

Söroázis a Covid árnyékában – V. Belvárosi Sörfesztivál

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Belvárosi Sörfesztivált a Szabadság téren, ami kell mindenkinek, mint egy falat kenyér, hiszen nem voltunk elkényeztetve idén sem sörfesztekkel. Nézzük mire számítsunk augusztus 31. és szeptember 5. Között!

A Belvárosi Sörfesztivál a Budavári Sörfeszt egy spinoffja valójában és őszintén megvallva imádtam a Budavári Sörfesztet, de a Szabadság tér valahogy sokkal jobb hangulattal bír. Tavaly is az év egyik fénypontja volt, hogy megtartották a sörfesztet, hiszen pont lehetett menni ilyen eseményekre és milyen jól is sikerült. Idén sem számítunk kisebb extázisra, végre láthatjuk egy helyen a főzdés, pultos arcokat és kóstolgathatunk premier söröket!

Egész pontosan 250+ sörre kell felkészülni, amiben nagyüzemi és kisüzemi sörök is szerepelnek majd, úgyhogy tuti, hogy mindenki megtalálja majd a szájízének való nedűt. Mondanom sem kell, hogy egy valamit magára adó sörfeszten nem csak a sörös kiállítókban várható a primőr árú, hanem a kajákban is. Ez itt sincs másként, elég ínycsiklandó, a nyáltermelés azonnali beindítására alkalmas a lista, hiszen ZabáljCsak, Némó, CheChe, Pizz’Burger és sokan mások garantálják majd, hogy nem maradsz éhen a fesztiválon!

A sörfeszt készpénzmentes lesz, ahogy azt már megszokhattuk az előző években, úgyhogy mobillal, kártyával és HelloPay-el tudtok majd fizetni. Szokás szerint nem lesz belépő, viszont sört csak a fesztiválpoharakba fognak tölteni nekünk (a korábbi évek fesztiválpoharai is játszanak), abból pedig háromfélét is kapunk:

Craft Master One és Craft Master Two

A szűkülő száj a maláta és a komló jellegzetes illatait gyűjti össze, a felső kiszélesedés pedig szép habkoronát varázsol sörünk tetejére. Az alsó törés a hab tartósságát növeli. Komlóban gazdag, újhullámos sörökhöz, például APA, IPA típusú főzetekhez ajánlottak.

Ára: 1999 Ft

Craft Master Bowl

Egy rendkívül elegáns, tulipán alakú söröspohár, profi sörkóstolók által tervezve. A pohár széles alsó részében szabadon áramolhat a sör, amely segít abban, hogy a felső, összeszűkülő szájon keresztül minél több aromát, koncentráltan érezhessen a fogyasztó.

Ára: 2999 Ft

Egyébként elnézve a kérdéseket az egyik legfontosabb kiemelndő dolog, hogy a rendezvény védettségi igazolás és belépési korlátozás nélkül, szabadon látogatható lesz, ergo nem kell a koncerteken már “megszokott” szisztémára számítani. A folyamatos fertőtlenítés mellett, kézfertőtlenítő és pohármosó pontok is lesznek a tavalyi évhez hasonlóan.

Nyitvatartás

Kedd: 11:30 - 00:00

Szerda: 11:30 - 00:00

Csütörtök: 11:30 - 02:00

Péntek: 11:30 - 02:00

Szombat: 11:30 - 02:00

Vasárnap: 11:30 - 00:00

Ha pedig szeretnétek már az első napon, a sajtóval együtt körbejárni a sörfesztet, akkor ajánljuk figyelmetekbe a nyereményjátékukat, amiben páros belépőt lehet nyerni a sajtótúrára!

Friss infókért pedig keressétek fel a FB eseményt.

KIÁLLÍTÓK LISTÁJA

Szent András Sörfőzde

MAD SCIENTIST by BEER BROTHERS

Beer Gourmet Kft.

Beerselection x Hajnali Sörfőzők

Beerside

BPBW - Budapest Beer Week

Brew Your Mind

Carlsberg

Crafthead Brewpub & Bistro

Budweiser Truck

Sommersby Truck

Kronenbourg Blanc utánfutó

Cseh sör

Fehér Nyúl Brewery

Gyertyános Sörfőzde

Horizont Brewing

IMO

MONYO Brewing

Oázis Sörfőzde

Paulaner

Pécsi Sör

Stelázsi

TIMCO

Yeast Side - Ugar

Erdinger

Ír-angol sörök háza

ANTL/Dreher ház

Brewdog

Szia Uram!

Cseh Sörök Háza

FIRST Craft Beer

Frootie

Belga Sörök Háza

FIRST IPA Beer House

FIRST Fruit Beer House

Csíki Sör

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel