Main Area

2018 Leg...-jei: Jelszavak, események, helyek

Nemrég összeszedtem Nektek, melyik főzde teljesített a legjobban a tavalyi évben, tegnap pedig a legmélyebb benyomást hagyó söröké volt a főszerep, mára tehát már nem maradt más feladat, mint végiggondolni azt is, milyen helyek, események vagy éppen jelszavak jellemezték a ’18-as évet a sörök szempontjából.

Az év szava: Kollab

Bár idén a limitált/kísérleti szériák is repültek ki rendesen, az évet mégis a kollab szónak szentelném, hiszen mintha idén jött volna rá mindenki, hogy milyen jó együtt dolgozni külföldi és magyar főzdékkel, borászokkal, gyümölcstermelőkkel, éttermekkel, kocsmákkal, cukrászokkal, fűszerboltokkal és kb mindenkivel, akinek a gasztronómiához egy pici köze is van. Ez legyen inkább a kraft üzenete.

Az év trendje: Boros sör

Bár idén még mindig elég erősen dübörgött a New England vonal és a savanyú sörök is ömlöttek szép számmal, ezek az újdonságok azért a tavalyi évhez is kötődtek elég rendesen. Pályázott még a címre a Hop Harvest is, ami viszont szintén nem új keletű huncutság, csak idén készült a legtöbb és legváltozatosabb sör ezzel a címkével. Egy kategória azonban nálam összeforrt a 2018-as évvel, ez pedig a szőlős/boros sör.

Az év mélypontja: Brewdog-botrány

Sajnos idén volt egy téma (pontosabban egy kommentfolyam), ami nálam majdnem elérte, hogy felálljak a söröspohár mellől. A budapesti Brewdog Bar árszabása ugyanis olyan nyilatkozatokat piszkált ki a sörfőzőkből, kereskedőkből és fogyasztókból egyaránt a legnagyobb hazai sörös Facebook-csoportban, ami mélyen elkeserítő. Aki megúszta ennek olvasását, legyen elég annyi, hogy a felhasználók belementek az anyagi helyzetek feszegetésébe; abba, hogy csupán a logónak mekkora szerepe lehet az árszabásban (egyesek szerint nagy) és hogy mi a fogyasztó kötelező feladata, ha egy főzde premiert szervez. Reméljük nem ez a hangulat és nem ez a felfogás lesz jellemző 2019-re. (Az ez utáni gondolatokat felvázoló cikkemet itt találod.)

Az év vidéki fesztiválja: BeerBQ

Én vidéki lévén jobban körüljártam a régió fesztiváljait, és míg a szegedi Rakpart Fesztivál az előző évekhez képest csalódás volt sörös fronton (bár ez nem a megjelent kiállítókon múlt), az első alkalommal meglátogatott bajai BeerBQ-t olyan lelkesedéssel és szívvel rakták össze, hogy az az esemény egészére is átragadt.

Az év budapesti fesztiválja: BPBW

BPBW! Az ország legnagyobb, még a régióban is egyedülálló, hatalmas külföldi neveket megmozgató fesztiválja. Nem volt kérdés. 2019-ben találkozunk!

Az év kocsmája: KEG Sörművház

Itt nehéz volt a választás, hiszen ha csak az lett volna a kérdés, hol ittam a legtöbb sört, valószínűleg a szegedi Maláta vagy testvére, a Napfény Műterem nyeri el a serleget. Ezek egyébként igen hangulatos helyek, de a sörös világ annyira Budapest központú, hogy szerencsésebb arra tekintgetni az innovációért. A legnagyobb port kavart nyitás idén a Brewdog báré lett, ahova próbálnak is annyi eseményt bepakolni, amennyi fizikailag belefér, de sajnos az árszabás és annak filozófiája körül kialakult folytonos vita nem tette túl szimpatikussá a helyet. Aki viszont ezalatt a surranó pályán egy valódi innovációval (és hasonló esemény heggyel) feljött, az a KEG volt. Hogy miért? Röviden: dobozolható csapolt sörök. Laza, szállítható és viszonylag tartós.

Az év helye sörturistáknak:  Zip’s Brewhouse/Nopara GyógySERtár

A közelmúltban sok jó helyet sikerült meglátogatni, de igazán két főzde ment rá a kirándulók odacsábítására és ott tartására. A Zip’s főzde étterméről már zengtünk pár ódát az asztalba épített csapokkal és a magasan az átlagot felülmúló ételekkel együtt, a Nopara tiszafüredi apartman-főzdéjéről viszont még nem meséltem. Azonban ami késik, nem múlik. Röviden összefoglalva ez az a csendes szálláshely, ahova nyáron leruccannál, ha strandolnál, nyugodt környezetben és igényes helyen töltődnél fel, de nem engednéd el a kisüzemi lagert sem.

Forrás:[Kép2][Kép3]

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel