Main Area

2018 Leg...-jei: Sörfőzdék

Gergő kollégám frappáns beszámolója után a sörös világ és honlapunk alakulásáról a 2018-as évben én igyekeztem inkább a sörökre koncentrálni, és kiosztani a képletes díjakat a tavalyi év legjobb söreinek, legsikeresebb főzdéinek, legjelentősebb eseményeinek és legérdekesebb helyeinek.

Kezdjük is a felsorolást a tavalyi év legnagyobb hullámokat verő főzdéinél! Bár ezt a kategóriát egy névvel is le lehetne zárni, én mégis minél jobban igyekeztem felbontani a mezőnyt, hogy minden sörtermelő megkapja azt a figyelmet, amit saját lehetőségeinek kihasználásáért (sőt gyakran túllépéséért) érdemel. A gyakran megosztott díjakat tehát ennek a hozzáállásnak érdemes betudni.

Az év újoncai: PARTY OR DIE/Space Next/Cserniczky Botond/Gravity Brewing

A ’18-as új főzde felhozatal némileg egyenletesebbnek bizonyult, mint az előző években. Míg ’17-et nálam simán vitte a Fehér Nyúl megjelenése, idén inkább sok kis és gerilla főzde igyekezett betömni pár piaci rést. Ehhez mérten itt négyes holtverseny alakult ki.

A kitüntetettek közül talán a Gravity az, akinek a díjat kicsit bizalmi alapon ítélem oda, hiszen nem sikerült még végigkóstolnom a főzeteik nagy részét. A sörök leírása viszont innovatív, a design király, a brewpub témát új szintre emelték és persze a kóstolt darabok is rendben vannak.

A sor másik extravagánsabb résztvevője Cserniczky Botond, aki a Beerside-os üzletelés után a fejébe vette, hogy ő lesz az ország savanyú sör királya. Bár ezt még le kell játszania a TuffBuzz-zal, minőség terén az új gerilla hibátlanul teljesített: azok a sörök, amikhez köze volt, egytől egyik kiválóan sikerültek, élükön a saját név alatt megjelent vilmoskörtés sourral.

Ehhez képest a hagyományosabb vonalat képviseli a Space Next, akikkel már egy külön cikk keretei közt is foglalkoztunk. A 2 kezdő sörük, az IPA és az APA bármikor jól csúszik, a kávés stout is el lett találva, de nekem igazán maradandó élményt a római köményes witbier okozott. Ezért az ötletért és az alapvetően jó sörökért kerültek hát ide.

Végül pedig itt van a partifőzde, akik megcsinálták az igazi, jól csúszó, bulira hangoló sört, vagyis a PARTY OR DIE. Bár mindkét művüket viszonylag rég kóstoltam, olyan jól sikerültek, hogy az elsők között ugrottak be, mikor az év újoncait vettem számba.

Az év gerillái:  Brew Your Mind/Reczer Ser

Ez a kategória megint elég szoros versenyt hozott, hiszen többek között a Balkezes és a Dimbo is alkotott nagyokat idén, épp ezért a győzelemhez valami más, extra teljesítmény is kellett. Ilyen volt az eddig elég csendben lévő Reczer Ser által elindított akció, a Collabrew, ahol is 12 különböző sörös arccal hoz össze többnyire rendhagyó főzeteket. Amellett persze, hogy ez önmagában is egy baromi jó ötlet, a sorozat majdnem minden tagja más ízlést céloz be. Az így született sörök (a 12-ből eddig 9 jött ki) ugyanis készültek hagyományos és extrém ízvilággal is, volt amerikaibelga és német ihletésű, egy szóval mindenbőll kaptunk egy kis ízelítőt.

Ez a gondolatmenet némileg igaz a másik nyertesre, a Brew Your Mindra is, hiszen tavaly elég gyakran elhagyták a komfortzónájukat jelentő New England vonalat, szenzációs eredménnyel. Persze győzelmükhöz az új NE sörök is hozzájárultak, no meg a frissen dobozol pop-up árusítás ötlete. Bár ez vidékiként néha plusz nehézséget okozhat néhányaknak, el kell ismernem, ez egy átgondolt és indokolt lépés azért, hogy mindig a legfrissebb maradjon a sör.

Az év vidéki főzdéje: Zip’s Brewhouse/Yeast Side

Bár a vidéki mezőnyben, hasonlóan az eddigiekhez szintén lenne annyi jól sikerült főzet, hogy egy ilyen listát megtöltsön, talán 2 főzde tette le az asztalra idén azt a pluszt, ami miatt én az év főzdéjének tudom nevezni őket. Az egyikükről, a miskolci Zip’s-ről már nemrég elég hosszasan beszámoltunk (ittitt és itt), de az ottani kifogástalan vendéglátás és sörkínálat mellett az is mellettük szól, hogy egyre könnyebben elérhetőek lesznek a termékeik a szokásos zseniális ízvilágot megtartva. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy egy új főzde is a láthatáron van, az eddigiekhez képest sokszorosára növelt kapacitással.

Persze igazságtalan lennék, ha ugyanebben a kategóriában nem emlegetném a Yeast Side robbanásszerű térnyerését is. A főzde ugyanis 2017 óta szabályosan szintet lépett, főzetei már simán a nagy ligában játszanak, széles körben elérhetőek, ráadásul mostanság elárasztanak minket premierekkel is. Emellett pedig külön egy díjat megérdemelnének már azért is, mert az idei friss komlós sörök nagy része az ő területüknek köszönhetően jöhetett ki.

Az év budapesti főzdéje:  Monyo

Az igazán nagyok közül idén elég nehéz volt választani, hiszen a Horizont a Pilot sorozattal és a masszív sörökkel is nagyot markolt, a HopTop az év 2. felében szórta az érdekes újdonságokat, de a Fehér Nyúl is szép főzetekkel kényeztetett el 2018-ban. A heti premiereknek és az év végén befutó új főzdének köszönhetően a Mad Scientistnek is jó esélye lett volna erre a címre, de főleg az év végén olyan szükségtelen, sokakat felháborító és arcoskodó nyilatkozatok kerültek ki a főzde falai közül, hogy a srácok jelenleg mintha egy marketing-pofonba szaladtak volna bele önszántukból. A MONYO viszont idén annyi érdekességet villantott és akkorát javult még magához képest is, hogy egy a dolog alapos végiggondolása után csak hozzájuk vándorolhatott a díj. Csak hogy pár dolgot soroljunk: Az új arculat kiteljesedése, a kiváló Terroir sörök, a Radical sorozat, az eltalált Quimby kollab, a többi sörfőzde bevonása 1-1 főzetbe vagy az általánosan is érdekesebb sörök biztosították be a főzdeparki csapatnak ezt a címet.

Forrás:[Borító]

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel