Main Area

A Bosszúállók a sörfőzdébe is belopóztak

A héten debütál a Marvel filmes univerzum 11 évét lezáró film és nyilván emellett a sörvilág sem mehetett el szó nélkül!

A szuperhős filmek manapság a fénykorukat élik és ebből a sörfőzdék sem akarnak kimaradni, mert bőven van potenciál benne sörös szemmel is (például itt írtunk ilyen esetről). Most éppen az amerikai Ingenious Brewing dobott össze a héten debütáló filmre egy speckó sörsort, amit nem is lehet majd elérni, csak egy külön esemény keretében lehetett. Azonban nem álltak meg a söröknél, hanem rögtön csináltak mellé ajándéktárgyakat is. A fene se tudja ez mennyire jogtiszta így, de kit érdekel, elég menőek lettek.

A texasi főzde a söröket stílusosan a Végtelen Kövekről nevezte el, ha már úgyis azok köré épül az egész cselekmény. Ráadásul a sörök maguk sem hangzanak rosszul, főleg az Time és Infinity Hopped sörökre mennénk rá párszor tutira. Az azért elég sokat elmond arról, hogy mennyire borultak el a sörök kitalálásakor, hogy 8% alá nem mentek egyiknél sem az alkoholszázalékot tekintve. Mindezt úgy, hogy a háromszor hidegkomlózott dupla NE IPA számít a legkönnyebb darabnak a szettben!

Aki ezeket a söröket mind megkóstolja garantáltan az Univerzum legerősebb emberének fogja érezni magát, legalábbis nagyon nehéz lesz meggyőzni arról, hogy nem az.

Mind: 8% New England style double IPA 4x dry hopped with Citra and Mosaic hops.

Reality: 8.2% New England style double IPA conditioned on blood oranges.

Space: 8.1% New England style oat cream double IPA conditioned on blueberries and papaya.

Soul: 8.2% Milk stout brewed with chocolate and conditioned on oranges and cacao nibs.

Power: 14% Russian imperial stout brewed with coffee and dark chocolate.

Time: 12% Bourbon barrel aged imperial sweet stout conditioned on vanilla beans and cereal marshmallows.

Infinity Hopped: New England style triple IPA triple dry hopped with Citra, Galaxy, Mosaic, Ella, Vic Secret, and Azacca. The hop rate on this beer is absurd (the highest we’ve ever done).

Képek forrása: Ingenious Brewing Facebook oldal

2018 Szűretlen. Fejlesztette: Totel