Main Area

A kulisszák mögött…

Végtelen, fizetett sörözgetés: nagyjából így szokták elképzelni a sörös újságírók életét azok, akik nem próbálkoztak még ilyesmivel. Nos, a tények kissé mást mutatnak. Személyes hangvételű cikk következik.

Hogyan készül egy cikk?

Kezdjük az elején: hogy készül egy cikk? Tényleg csak legurítunk egy korsóval és legépeljük, ami eszünkbe jut? Nem igazán: a kóstolásnál sem azt a „leülünk a haverokkal sörözni” hangulatot kell elképzelni. Ahhoz, hogy egy sörnél ne csak felfedezd az ízeket, de meg is fogalmazd őket, méghozzá úgy, hogy azt mások is megértsék és átérezzék… Nos igen, ehhez kell a kipihent elme, a csend és a koncentráció. Ez persze nem egy rossz dolog, de nem is annyira nyugtató, mint egy péntek esti beülés. És a cikkek még szóba sem jöttek: a programajánló a Facebook bugyrainak több órás bújását jelenti, de egy egyszerű ismeretterjesztő cikknél is utána kell nézni az adatoknak, még mielőtt megfogalmazod, leírod, ellenőrzöd és betördeled a gondolataid.

Mi a helyzet a pénzzel?

Nem igazán tudok olyan sörös újságíróról (illetve ahogy azt mostanában gyakran összemossák: bloggerről), akinek ez a teljes állása. Nem mintha munkaidő tekintetében nem jönne ki, hiszen egy sörről írni a kóstolástól a feltöltésig alaphangon elvisz 3 órát, és akkor még nem is beszéltem a cikkekről. Főállású söríró azért nincs, mert ez így sajnos nem fenntartható. A szakmánk egy olyan anomália, amit akkor vesznek észre, ha már nincs. Ha nem hiszitek, kezdjük a számolgatást a honlappal. Valószínű nem sok embert lep meg, hogy ennek fenntartása pénzbe kerül, szóval ez megnyomja a mínusz oldalt. Maguk a cikkek ilyen szempontból nézve elég vegyesek: van főzde, aki ad nekünk tesztelésre váró söröket (sőt, néha még extra üvegeket is, amit köztetek sorsolunk is), de sajnos nem ritka, hogy ennyire sem támogatnak (újabb kiadás). A fesztiválok tekintetében ugyanez a helyzet: belépőt általában kapunk (ez a jóleső gesztustól az ultra jófejségig terjed), de volt már, hogy egy rendező még az általános tudnivalókat sem küldte el a sörkavalkádról a megállapodás után. Persze mindezért kárpótolhatnának a bannerek, de maradjunk annyiban, hogy itt is hasonló a helyzet, mint az eddigi pontoknál: van, akivel öröm dolgozni és van, akivel több hónap hirdetés után is megy a huzavona, ami nemcsak hogy nem segíti az oldal fennmaradását, de emberileg fárasztó és kissé megalázó is.

De legalább ott a hírnév…

Hát, az olvasottság kérdése is egy izgalmas téma. Mivel a hazai kézműves sörös világ egy viszonylag kis szubkultúra, mi sosem tudunk olyan katt-számot felmutatni, mint egy beszélő macska vagy egy alkoholista pap. Ehhez aztán hozzá jön az is, hogy ez a világ nem csak kicsi, belterjes is. Emiatt viszont kialakulnak tabutémák: nem lehet egy sör (túl)árazásáról beszélni, mert azzal felhergeled valamelyik főzdét vagy helyet, amivel (érdekből vagy őszintén) egy másik tucat nagy név tart fenn jó kapcsolatot. Persze a fenti problémákra megoldást jelentene, ha csak bulváros tartalmakkal foglalkoznánk (elvégre ez több embert vonz és senkit nem sért meg), de akkor meg elveszne az oldal értelme és számomra az értéke is.

Ilyen ház ez a showbiznisz. Mi sajnos nem kapunk milliós ajánlatokat és nem tudunk rászólni az emberekre, ha nem olvassák elegen a cikkeket, csak dolgozunk tovább, törekedve arra, hogy még jobb és még érdekesebb legyen, ami az oldalra kikerül.

És aztán a „blogger” besokall…

Egyszer csak eljön egy pont, amikor az írónak elege lesz. Ehhez vezethet bármi: egy rossz kritika, egy piszkálódó felhasználó, egy túlhajtott időszak vagy az olvasottság hiánya. De vezethet egy online vita is, melyben elhangzik, hogy ha nincs pénze valamelyik sörre vagy helyre, ne sírjon a szája, nincs joga kritizálni, de még megjegyezni sem, hogy ez így nem jó: így működik a gazdaság. És mivel a „bloggernek” (sőt a sörszerető embernek általában) nem mindig van pénze, el kell viselnie, hogy ajtók csapódnak be előtte és élményekből marad ki, mert ő nem érdemli ezt meg. Elhangozhat az is, méghozzá olyan emberektől, akik a hazai sörös világ kormánykerekét elég határozottan tartják, hogy vannak helyzetek, amikor a márkát, a külcsínt és a körítést kell megfizetni, nem a munkát, az ötletet és úgy egyáltalán a jó sört, amiért ez a forradalom megindult. Meg aztán elhangozhat az is, hogy a sörfőzőknek még mindig nincs elég pénzük, méghozzá azért, mert MI, a közönség nem támogatjuk őket eléggé. Az a tény, hogy a „bloggernek” (fenti okok miatt) aztán végképp nincsen pénze és bár őt sem támogatják még a legalapvetőbb szinten se, ő azért próbálja méltó helyére juttatni a hazai söröket cikkeivel, persze mellékes.

Egy szó mint száz, a „blogger” besokall. Úgy érzi, hogy munkáját már nem csak anyagilag, de morálisan sem díjazzák, nem becsülik semmire. Pár kósza mondat gyakorlatilag ripityára töri minden lelkesedését, amit az évek alatt a hobbijával kapcsolatban összegyűjtött és úgy tűnik, mintha a sörös világ is csak a pénzről szólna, na meg arról, kitől milyen ürüggyel lehet azt elkérni. Ilyenkor nem ír: egy napig, egy hétig, egy hónapig. Nem tudja magára erőltetni azt a támogató hozzáállást, amit bármilyen sör megszületése után érzett. Nem érzi azt, hogy a főzde ezt azért készítette, mert hisz benne, vagy ha a főzde hitt is, ő már nem tud. Borzasztó időszak ez, hitevesztett, és mindezt pár gesztus és mondat miatt. Ironikus hát, hogy ebből az állapotból csak egy kiút van: pár gesztus és mondat, ami miatt elkezdte ezt csinálni.

Miért csináljuk mégis?

Azoknak, akik a vadkapitalizmus értékrendje mentén tudnak csak gondolkodni („ilyen az üzlet”, „ha kifizetik, van létjoga”, „az erősebb kutya baszik” és társai), valószínűleg felfoghatatlan, miért csináljuk mi mégis ezt. Ugyanis a pénz koordinátarendszerén nem csak, hogy nem fizetődik ki a befektetett munka, de még sajnos anyagilag sem dúskálok annyira, hogy beleférjen ennyi „jótékonykodás”. Csakhogy engem szerencsére máshogy neveltek. Mert én jót szeretnék tenni egy világgal, aminek látom az értékét, még akkor is, ha legnagyobb szószólói egy része már elvesztette azt az értékrendet, ami miatt a sörös szcéna olyan szerethető. Másrészről pedig ott vannak azok az emberek, akik még abban hisznek, amiben én. Akik vidáman kiabálva, integetve rohannak, ha meglátnak és a kezedbe nyomják a poharat várakozástól csillogó szemekkel: „ezt kóstold meg!”. Akiknél a hétköznapok rossz periódusát tudod megtörni egy cikkel, hogy megdicséred legújabb főzetüket, amiben szívük-lelkük benne volt. Akiknél egy kérdés régi emlékeket hoz elő és csak ömlik a szó belőlük arról, hogy és miként keletkezett egy régi italuk: élvezik a nosztalgiát, azt pedig még jobban, hogy ez valakit érdekel. Akik felismernek, rád köszönnek és hálásak, hogy velük is foglalkozol. Miattuk és az ilyen pillanatok miatt nem hagytam még itt ezt az egészet. Miattuk hiszek abban, hogy lehet ezt a régi, forradalmár értékrenddel is csinálni, összefogva, úgy, hogy a sörivó épp olyan fontos, mint te magad. Hogy ők próbálnak téged lenyűgözni, te pedig hirdeted, hogy mennyire jól sikerült ez. Hogy a kapcsolat nem merül ki egy adásvételben. Szeretném, hogy a sörös világ fő csapásvonala erről szóljon. Ismét. Ezért pedig csak azt kérem, aki tehet ezért, az tegyen!

2018 Szűretlen. Fejlesztette: Totel