Main Area

A lengyel táncos sör nyomában - ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Żywiec. Ismerősen csenghet ez a név. Sokan „táncos sör” vagy „táncoló sörként” is ismerhetik a régmúltból. A név nem csak egy sört, nem csak egy főzdét és márkát takar, hanem egy város nevét is, ahonnan mindez elindult. Ide sikerült ellátogatni, és betekintés nyerni a helyi sörmúzeumba.

Amikor időpontot foglaltunk, úgy tűnt, hogy egy angol audioguide lesz a vezetőnk, de szerencsénkre, egy érdeklődő külföldi társaság épp bejelentkezetett mellénk, így kaptunk egy hús-vér idegenvezetőt. Ezt egyáltalán nem bántuk, mert jól felkészült, több mint kétezer sört kóstolt embert kaptunk, aki részletesen mesélt, és segítőkészen válaszolt minden kérdésünkre.

Bár a főzdét 1852-ben alapította a Habsburg család, a maláta nem ekkor kezdett először erjedni ezen a területen. Már az 1300-as években is főztek sört, és ez évszázadokon keresztül meg is maradt, erre a hagyományra és tudásra lehetett építeni, ennek eredménye pedig egy sokak szomját oltó gyár lett.

A múzeum igényes és magával ragadó, egyszerre modern és autentikus. Ahhoz, hogy megismerjük a sört magát, és a főzde történelmét egy interaktív terem van a segítségünkre. Itt érintőképernyős monitorokon fedezhetjük fel a főzde múltját és jelenét. Ez viszont csak a jéghegy csúcsa volt. Ezután korhű díszletbe kerültünk és a hordókészítéstől a dugózáson át egészen az első üveges palackokig mindenről kaptunk információt. Az 1800-as évek fogadójából időutaztunk az 1920-as évek szalonjába, ahol szintén jelen volt egy fontos elem: a sör.

A főzde látogatására is van lehetőség sajnos nekünk ez most kimaradt, de a bő egy óra így is rengeteg információval szolgált. Például megtudtuk, hogy a várost körülvevő gazdasági területeken termesztik a gabonát, amiből a sör készül és évente több mint 5 millió hektoliter folyékony kenyeret főznek. De a jellegzetes táncoló alakokról is megtudtuk, hogy hagyományos krakkói népviseletbe öltözött figurákat láthatunk, akik az újabb és újabb címkéken egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A főzde filozófiája bújik meg emögött a szándékos közelítés mögött, mégpedig, hogy az embereket nem szétválasztani, hanem összehozni akarják.

Végülis mitől különleges ez a nagyipari sör? A személyes tapasztalatom alapján a szortimentjüktől, hisz a klasszikus láger mellett van apa, ipa, porter, amerikai komlós, belga típusú és búza sörük is. Ízre viszont elmarad a kisüzemi minőségtől, de még így is képes egy abszolút fogyasztható és kedvelhető ízvilággal szolgálni. Ezen felül azt is érdemes megjegyezni, hogy már több mint 70 féle sört főztek az üzem fennállása alatt és jelenleg is 17 különböző típust gyártanak? (Ebből nyolc viseli a Żywiec nevet, a többi más márkanév alatt fut.)

Ha a környéken jártok kirándulni, síelni vagy egy lengyel sörtúrán, akkor semmiképpen se hagyjátok ki ezt az állomást, higgyétek el megéri.

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel