Main Area

A sör nem játék. Vagy mégis?

Mostanság rendezték meg Amerikában az E3 névre hallgató kiállítást, ami többnyire a gamerekről és így a játékokról szól. Azonban a Millernek köszönhetően kicsit a sörről is szólt, méghozzá nem is akárhogyan!

A Miller Lite sör nem feltétlenül arról híres, hogy a világ legjobb söre lenne, hiszen Untappd-en is egy nem túl hízelgő 2,45-ös értékelése van az 5-ös skálán. Azonban amit minőségben nem tud hozni, azt a marketing akcióival százszorosan bepótolja. Most éppen a számítógépes és konzol játékosokat próbálja elérni az újabb agymenésével, a „Cantroller”-rel!

Nem kevesebbről van ugyanis szó, mint egy sörösdobozba oltott játékvezérlőről! Gyakorlatilag megalkottak egy olyan sörösdobozt, amibe beépítettek egy működő, 10-gombos kontrollert. Blutetooth kapcsolattal csatlakozik a játékkonzolhoz és USB-n keresztül újra is lehet tölteni azt, miközben a 0,33-as dobozban ténylegesen sör is van.

Összesen 200 ilyen kontrollert csináltak, így nyilván nem a tömeggyártáson van a hangsúly, hanem inkább a marketing értékén. Ráadásul úgy lehetett hozzájutni, hogy Eric Andre színészt/humnoristát kellett legyőzni Street Fighterben az E3 kiállításon, ami valószínűleg annyira nem lehetett nehéz.

 

2018 Szűretlen. Fejlesztette: Totel