Main Area

Baja idei sörfürdője

A fesztivál, amire már hónapok óta hangolódtam, végre eljött! Idén is megnéztem, milyen a bajai BeerBQ, és nem kellett csalódnom!

Nem is tudom, volt-e más olyan rendezvény, amire ennyire előre kezdtünk hangolódni. Persze ez sem a véletlen műve, hiszen a BeerBQ mögött álló bajai lokálpatrióta csapat az előző év élménykavalkádja óta megkeresett és tárt karokkal várt a főpróbának is felfogható kóstoló estekre. Már ebből is lehetett sejteni, hogy a bajai eseménynél mindent elkövetnek, hogy a 2019-es szervezés még a tavalyit is túlszárnyalja.

Bizakodva pattantam tehát buszra, igaz, most egymagamban egy álmos szombati késő délelőttön és vettem az irányt a tésztás halászlé fővárosába, Bajára. Az út eseménytelen ringatózása és pár munkatárs fesztiválra csábítása után pedig újra ott álltam a templom előtt, a pénteki csapatásból még ébredező fesztivál kapujában. Bár az ebéd helyszínnek előre kiszemelt Zabáljcsak még lehajtott pulttal álldogált, mint ahogy tette azt a sörös faházak fele is, így legalább fel tudtam térképezni a helyet. Az elrendezés ugyanis elsőre kisebbnek mutatta a BeerBQ-t a tavalyinál, de jobban szemügyre véve a helyzetet inkább arra jutottam, hogy a standok csak jobb helyeket foglaltak el. Most valahogy semmi nem esett teljesen ki a csapásirányból, sőt, árnyék és ülőhely is volt bőven. A placc közepét a délutáni körbejárásomkor még szintén csak átépülő színpad töltötte ki, így egyedüli szívfájdalmat az jelentette, hogy a diszkréten eldugott és néhány étterem mellékhelyiségénél is igényesebb WC végül csak fizetősre sikerült.

Ez első benyomások tehát jót ígértek, pláne az után, hogy a tekintetemet a főzdék cégérének magasságába emeltem: Számítottam a jó csapatra, de fővároson kívüli sörfeszten még ilyen all-star ligát nem láttam. Kezdésnek ugyanis kint volt a Főzdepark 4 neve, a MONYO, a Mad Scientist, a HopTop és a Horizont, (igaz, őket csak egy söröző éppen kevésbé lelkes csapata képviselte), de megpillantottam az Ugar és a Zip’s lakókocsiját is. Utóbbit pedig szinte sosem lehet látni a környéken, arra is vettem hát az irányt.

 

Bár a mostanában a gasztrovilágot izgalomban tartó SéfSörökből nem jutott, közel sem kellett csalódnom, hiszen a Zip’s mindig kiváló Miskolci Mosaicján kívül csapra került a cég jó barátjának a svéd Brewskinak is pár, igen ritka itala. A logikus kóstolási sort itt már felül is írta a kényszer, ugyanis az említett főzde árpaborából már csak kicsi lötyögött a hordó alján, de a Bosstime nem csak alkoholfokát tekintve bizonyult erős kezdésnek. Azt pedig, hogy jó helyen vagyok, a következő, barackos New England IPA után végképp eldöntöttem. Ezek után viszont gyomrom jelezte, hogy csak be kellene pótolni az elmaradt ebédet.

Bár a tápos részleg nagy része még mindig sziesztázott, a szervezők amolyan isteni közbeavatkozásként élénk integetéssel egy bogrács mellé tereltek és azon kaptam magam, hogy egy szemérmetlenül púposra szedett bajai halászleves tányért markolok, némi hozzá illő rosé fröccsel. Bár már jó ideje szegedi illetőségű vagyok, el kell ismernem, ez az ebéd zseniálisra sikerült, nem utolsó sorban pedig megint szembesített az esemény „nagycsaládi piknik” jellegével. A jó ebéd után viszont ismét feltűnt, hogy utolsó darabok egyikeként beszerzett fesztiválpoharam üres, erre pedig gyógyírt kell találni. Először az Elf standjához vitt az utam, de onnan csak egy okés IPA-val távoztam, majd ezt legyűrve a nemrég meglátogatott Beer Cornernél próbáltam szerencsét újdonsült kreálmányukkal, a szamócás búzával. Mondhatnám, hogy ez pozitív csalódás volt, de az az igazság, hogy a Viharsarkiak gyümölcsös söreivel az átlagos felett ki vagyok békülve, így a búza is hozta a remélt lelazító gyümölcsösséget a durvulósabb tételek között. Utamat innen a Brew Your Mind söröket kínáló food truckhoz vettem volna, azonban valami eltérített: szinte egyszerre nyitotta ki standját ugyanis a fesztivál kvázi társalapítójának számító Yeast Side és a bitang jó külföldi söröket itthonra behozó Beercase.

Az elsőbbség kérdését pedig mindössze a közelség döntötte el, így rá is repültem a Lados család új műveire. Első körben a fesztivál egyik premierjének számító vérnarancsos savanyú sör töltötte meg poharamat, amit egy ribizlis savanya követett, ezzel a duóval pedig a nirvánába repítettek engem. Bár összesítettben fesztiválsört az erős felhozatal miatt nem mernék választani, ez a 2 főzet biztosan helyet foglal az aznap kóstolt italok legjobbjai között (aki teheti, vadássza le), de a búcsúpohárnak számító régi tartozásom, a Detoxide is kiváló választásnak bizonyult.

Bár a Yeast Side standját ezután Beercase-re cseréltem, a minőség felívelő vonala most sem remegett meg, hiszen itt (pár elképesztően menő Wild Beer pohár bezsákolása után rá is tapadtam a horvát Garden Brewery ananászos savanyújára (zseniális), a nemrég hónap témáját adó angol Siren Mosaic komlós APA-jára (kellemetes) és a kimondhatatlan nevű holland Het Uiltje új-zélandi komlós dupla IPA-jára (határozottan nagyon igen). Mivel erőm ekkorra már kóstoló adagok mellett is fogytán volt, levezetésként beváltottam az egyik szervező zsebembe csempészett Hedon-kuponját egy adag Charlie Firpora, miközben kortyolgatva vártam a buszon behálózott kollégák érkezését. A találkozó (és a nap zárása) végül a Legenda standjánál esett meg, ahol egy szokásosnál sajnos gyengébben sikerült Hableány, na meg egy elviteles, várakozásokat felülmúló NEIPA mellett összegeztük a Baját felforgató eseményt.

Mint a sörérzékenyeknek kitűnik, a BeerBQ idén csont nélkül megugrotta a tavalyi év elég magasra tornászott lécét, már ami a kortyolható (és emészthető) választékot illeti. A laza, családias és barátságos hangulatát azonban közel sem vesztette el a rendezvény a minőség felé vezető úton, úgyhogy már most kijelenthetem, hogy jövőre is ott a helyem a Duna parti városban, csúcssörökkel teli pohárral a kezemben, palackokkal teli táskával a vállamon.

2018 Szűretlen. Fejlesztette: Totel