Main Area

Benyomta a Nitrot a Borsodi

Mindegyik sörgyár próbálja termékfejlesztéssel elkápráztatni a fogyasztóit, most éppen a Borsodin a sor. Nitroval csapolt sörvariánssal jelentkeznek.

A Borsodi nevét már jó ideje nem írtam le semmilyen cikkben, mert nem volt mit írni róla. A Jeges és Tüzes kódnevű borzadványokról nem akartam szót ejteni, előtte meg nem nagyon volt miről beszélni. Egészen pontosan 2011-ben volt az utolsó nagy dobásuk a Borsodi Friss termékcsaláddal, ami a mai napig is egy viszonylag jól futó ötletnek bizonyult.

Most viszont kijöttek a Nitro néven futó lager sörükkel, aminek nem csak az a különlegessége, hogy fele-fele arányban nitrogénnel és szén-dioxiddal csapolják, hanem az alapsör is kicsit módosítva lett kifejezetten ehhez a csapolási formához. Nem csak a csapoláskor kerül nitrogén a sörhöz, hanem már a gyártás folyamatában is hozzáadják, ezért jóval könnyebben csúszik, mint azt megszokhattuk. Az íze teljesen vállalható, viszont az igazi erőssége a látvány! A csapolástól számítva 1 perc kell, hogy lenyerje iható formáját, addig meg lehet nézni, ahogy küzd egymással a nitro és a CO2 a korsóban. Egyébként ez Magyarországon az első nitrogénnel csapolt világos söre, hogy tovább fokozzuk a kedélyeket.

A sört majd csak csapolt verzióban lehet kapni, mivel kizárólag az 50% nitrogén 50% szén-dioxid arányú kevert gázos palackkal lehet csapolni.
Továbbá külön reduktor szükséges hozzá, és magasabb nyomást is kell beállítani (20%-kal magasabbra kell állítani). Úgyhogy azért az majd véleményes lesz, hogy mennyire csípik majd ezeket a "tuningokat" a vendéglátósok, de bízzunk a legjobbakban. 

Egyébként elég menő arculatot is adtak az egésznek, nekem nagyon bejön a Nitro köré pakolt megpimpelt logó és az éjfekete design.

Budapesten 15, Székesfehérváron 1, Győrben 3 és Pécsett 1 vállalta be egyelőre. A vendéglátóhelyek listája:

Kíváncsian várom az első visszajelzéseket!

 

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel