Main Area

BPBW'19 - Külföldi főzdék

Talán nem túlzás, hogy eszméletlen durvulásra lehet számítani az idei BPBW-n, már ami a külföldi főzdék számát és minőségét illeti. Ahhoz, hogy könnyebben elnavigáljatok a bőséges felhozatalban, sorba vettük Nektek a külföldi főzdéket némi túléléshez nélkülözhetetlen plusz infóval.

El kell áruljak egy szakmai titkot: ez a lista egy "Best of külföldi főzdék" válogatásnak indult. Nem véletlen, hogy végül is az összes főzde szerepel a cikkben, mert bárhogy is próbálkoztam, csak 2 csoportot tudtam alkotni: kóstoltam tőlük sört és az király volt, illetve nem kóstoltam tőlük semmit, de az alapján, amit megtudtam róluk, akarok. Így inkább csak azt szedtem össze, kiket ismerek már legalább egy megkóstolt főzet szintjén, kikkel találkozhattunk már az itthoni sörös helyeken, illetve ki melyik régiót erősíti. A nevek mellé, csak a "WOW-faktor" növelése miatt kigyűjtöttem azt is, ki milyen átlagon áll az Untappd 5 fokozatú skáláján. Bár köztudott, hogy a pontszám nem mindig van egyértelműen arányban a minőséggel (lásd savanyú sörnél a "savanyú, 1 pont"-os értékeléseket), egy 4-es közeli átlag megtartásához már vérprofinak kell lenni, afölé tornászni pedig kb egyet jelent a söristeni ranggal. Ennyi útravalóval pedig kezdjünk is felkutatni, merről jönnek a jó sörök!

Amerika

 

18th Street Brewery (USA) (3,92)

Collective Arts Brewing (Kanada) (3,79)

Crooked Stave Artisan Beer Project (USA) (4,03)

Finback Brewery (USA) (4,04)

Left Hand Brewing Company (USA) (3,72)

Pipeworks Brewing Company (USA) (3,97)

WeldWerks Brewing Co. (USA) (4,18)

 

Halljátok, ez nem gyenge. Az idei BPBW-re már az amcsi felhozatal miatt is megéri nevezni, és ez a lelkesedés nem csak az übermagas pontszámoknak szól. Az itt felsorolt főzdék söreit ugyanis elég nehéz levadászni a Beer Weeken kívül, olyannyira, hogy többről csak olvasás alapján tudok véleményt alkotni. Az 18th Street Brewery viszont részben a tavalyi tapaszatalatokból kiindulva, részben utókóstolva elég erősnek ígérkezik, a Collective Art is szerzett már nekem egy jó napot az IPA-jával, és a Pipeworks előző évi zelleres savanyú söre is épp annyira volt vad, amennyire én szeretem. Azonban ha az itteni színtérről csak 1 olyan sört kellene kiemelnem, amit akár a jobban felszerelt sörszakboltok is tartanak, az a Crooked Stave Omnipolloval készített brettes Bianca változata lenne. Kiváló kis cucc volt, és úgy sejtem, az amcsi különítménytől csak ilyeneket kapunk majd.

Óceánia

8 Wired Brewing Co. (Új-Zéland) (3,84)

 

Ami a régi generációnak Amerika volt, az nekem Új-Zéland. Az egzotikus élővilág, az érdekes, mégis Európához hasonlító életvitel, na meg a Gyűrűk Urából ismerős festői tájak nálam elérték, hogy ha bárhova kérhetnék egy repjegyet, az Új-Zéland lenne. A dologban azonban egy apró bökkenő van: a Földön nem találnék olyan országot, ami messzebb lenne hazánktól. Talán épp ezért számít hatalmas dolognak, hogy még innen is jött főzde és talán ezért sem ismerős sokaknak a 8 Wired neve a palackok oldaláról. Itt azonban pótolható a lemaradás.

Skandinávia

All In Brewing (Svédország) (3,67)

Austmann (Norvégia) (3,48)

CoolHead Brew (Finnország) (3,62)

Crowbar & Bryggeri (Norvégia) (3,46)

LERVIG (Norvégia) (3,75)

Malmö Brewing Co. (Svédország) (3,54)

O/O Brewing (Svédország) (3,83)

Poppels Bryggeri (Svédország) (3,58)

To Ol (Dánia) (3,72)

Wizard Brewing (Svédország) (4,02)

 

Talán a skandináv országokat tekinthetjük a hozzánk legközelebb álló kraftsör mennyországnak, hiszen Amerika után innen ismerhetjük a legtöbb nagy nevű főzdét. Szerencsére a résztvevők közül többen is szállítanak itthonra, így a felkészülni vágyóknak bőven van mit ajánlani, elég csak a Lervig botrányosan jó 3 babos stoutját emlegetnem. A Poppelstől is belefuthattunk már jó pár üvegbe, de a felsorolásból egyértelműen a To Ol uralja az itthoni terepet. Absztrakt címkéi, az évről évre megújuló, Kutyaszórítóban szereplőiről elnevezett sörei, a savanyú Sur szériája, na meg a tavaly csapra vert, kínai büfé ihlette gose-ja miatt az Ő megjelenésüket is izgatottan várom.

Környező országok

 

Bereta Brewing Co. (Románia) (3,83)

Brauhaus Bevog (Ausztria) (3,67)

Kabinet Brewery (Szerbia) (3,62)

Pivovarna Pelicon (Szlovénia) (3,7)

The Garden Brewery (Horvátország) (3,62)

 

A környező országok főzdéi tavaly inkább a Főzdeparkban tették tiszteletüket, most azonban ők is betársultak a BPBW fő eseményére. Ez alól talán a már '18-ban is itt kóstoltató osztrák Bevog a kivétel, akiknek az aranyos szörnyes címkéit 1000 közül is felismerni, nem utolsósorban pedig a sörök miatt sem kell szégyenkezniük, még ilyen társaságban sem. Mellettük a külsőségekkel a román Bereta hagyott még mély nyomot, ők ugyanis kihozták az előző fesztiválra a 8=D nevű sörüket, azóta pedig kollaboztak egy jót a magyar sörfőzővel, armandoval is. A többiekről ugyan nincs ilyen sztorim, de elég biztonsággal kijelenthetjük, hogy határaink másik oldaláról kivétel nélkül a nagy neveket csábította hozzánk a BPBW szervező csapata, élükön személyes kedvencemmel, a horvát Gardennel.

Mediterrán térség

 

Basqueland Brewing (Spanyolország) (3,68) 

Birrificio Agricolo Baladin (Olaszország) (3,67)

Cerveses La Pirata (Spanyolország) (3,71)

Dois Corvos (Portugália) (3,6)

Edge Brewing Barcelona (Spanyolország) (3,61)

LETRA brewery (Portugália) (3,6)

Ritual Lab (Olaszország) (3,84)

 

Bár az olaszokat hagyomány szerint boros népnek tartjuk, Európában mégis hatalmas sörös úttörőnek számítanak. Hogy miért, arra a magyarázat egyszerű: náluk olyan fontos a gasztronómia, hogy ennek fejlesztését semmilyen téren nem hanyagolhatják el. Így lehet, hogy szakmai körökben a Birra Baladin például legendának számít. Az Ibériai félszigetnek sem kell azonban szerénykednie, erről pedig első kézből is meggyőződhetünk. Nem ritka vendég ugyanis csapokon az Edge vagy a La Pirata söre, ráadásul most pár palack a Basquelandtól is beszivárgott a sörlelőhelyekre, így lett legújabb kedvenc spanyolországi söröm az ő guavás dupla IPA-juk, a Che Guayaba.

Brit szigetek

 

Brew By Numbers (Anglia) (3,72) 

BrewDog (Skócia) (3,69)

OverWorks (Skócia) (3,76)

Magic Rock Brewing (Anglia) (3,77)

North Brewing Co. (Anglia) (3,82)

Siren Craft Brew (Anglia) (3,77)

 

A britek főzdéi már korábban megtalálták az utat a magyar piacra, így az elég nagy névnek számító Brew By Numbersen kívül mindenkitől kóstolhatott már valamit az egyszeri sörfan is. Nyilván a legismertebb névnek a BrewDog számít, ami nálunk most bárnyitásával, illetve az akörül kavargó árazási vitával rázta fel az életet, nemzetközi szinten pedig inkább befektetéseikről és marketing akcióikról hallunk. Egy dolgot viszont nem lehet tőlük elvitatni: ha odateszik magukat és a sörre fókuszálnak, baromi jó dolgok kerülnek ki a kezeik közül. Erre jó példa a hozzájuk tartozó, savanyú projektekkel foglalkozó OverWorks is, aki tavaly épp a BPBW-n debütált a szigetországon kívül, méghozzá nagy szakmai sikerrel. A Magic Rock szintén visszatérő vendég és náluk már akkor is érdemes sorba állni, ha fele olyan jókat hoznak, mint tavaly. A North-szal és a Sirennel pedig frissebb élményei is lehetnek az embernek, mivel az előbbi főzde minimál képi világú és letisztult ízű söreit és utóbbi jobbára testesebb főzeteit nemrég tették polcukra a nagyobb boltok (sőt a Siren esetében a Beercase is). 

Benelux államok

Brouwerij Alvinne (Belgium) (3,84)

De Moersleutel (Hollandia) (3,95)

Brouwerij Frontaal (Hollandia) (3,63)

Tommie Sjef Wild Ales (Hollandia) (4,06)

Totenhopfen Brauhaus (Luxemburg) (3,58)

Het Uiltje (Hollandia) (3,64)

 

Idén holland főzdékből nem szenvedünk hiányt, az biztos, hiszen egy belga és egy, a Horizonttal király Pilot-sört összehozó Luxemburgi főzde mellett nem kevesebb, mint 4 (!!!) résztvevő érkezik a jobbára tengerszint alatt fekvő országból. Közülük az Uiltje már ismerős lehet annak, aki befizetett már 1-2 Beercase-re, hisz a sörküldő szolgáltatás csomagjában visszatárő vendég a képregényes bagoly söre mindenki nagy örömére. A másik sokszor látott név pedig a Moersleutel, főleg azoknak, akik imádják a masszív, sötét söröket, mert ha valaki, ők ebben igazán otthon vannak. Az eddig kipróbálatlan nevek közül pedig nem tudok elmenni a Tommie Sjef mellett, hiszen sav-fil kis szívem nagyot dobban már csak a leírások láttán is.

Kelet-Európa

Browar Stu Mostów (Lengyelország) (3,63)

Rodinný pivovar Zichovec (Csehország) (3,79)

Bakunin Brewing Co. (Oroszország) (3,78)

Põhjala (Észtország) (3,83)

Tanker Brewery (Észtország) (3,53)

White Stork Beer Co. (Bulgária) (3,66)

Zagovor Brewery (Oroszország) (4)

 

Ha a kelet-európai sörök jönnek szóba, sokaknak rögtön a csehek ugranak be, és bár náluk a bitang erős lager vonal mellett a kraft sörök még sokszor gyerekcipőben járnak, az ottani szcéna egyik úttörője és vezére a Zichovec. Nem tudsz ugyanis egy valamire való cseh kraft bárba úgy beülni, hogy ne kerülne elő a nevük, ráadásul nekem is maradandó élményt szereztek egy bizonyos hordóérlelt saisonnal. Persze lengyel testvéreink is jó sörivók, náluk ráadásul a kisüzemi üveg alapértelmezetten fél literes. Talán ezért, na meg a magas minőség és baráti ár miatt jött be nemrég a hazai boltokba (köztük a Beerboxba) a szalamanderes Stu Mostow és épp ezért képviselik ők most az országot a Beer Weeken is. Kicsit távolabb kalandozva a Kraft fesztiválról a White Stork neve is beugorhat, ha másról nem, hát arról, hogy megmutatták az itthoni közönségnek, milyen az a fehér stout. Az orosz delegáltak közül a Bakuninnak is van hazai kötődése, hiszen nekik és a MONYOnak köszönhettünk egy mandulás árpabort, na meg az előző rendezvényen pár top kategóriás kóstolót. Végül, de nem utoljára ide került a sörkultúra szempontjából inkább a skandinávokhoz húzó másik, itthon széles körben (el)ismert nagyágyú, a Pöhjala is. Tőlük gyakran hordóérlelt tételeket, helyi alapanyagokból készült söröket kóstolhatunk, na meg a balti portert definiáló főzetet Öö néven.

Ugye, hogy erről nem akarsz lemaradni? Ha még nem szerezted be a jegyedet, érdemes sietni, mert már e sorok olvasásakor sem tudom garantálni, hogy lesz még szabad hely. Hogy egy keresésnyi időt se vesztegess, a jegyeket innen is meg tudod vásárolni:

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel