Main Area

Ezek a sörök árasztják el a Várat

Eljött a hét, amikor újra felmehetünk a Várba koccintani és mulatozni egy sörfesztivál keretében. 36 standnál közel 30 sörfőzde és sörgyár sörei, ami majdnem 250 féle sört jelent. Mondjuk mit kóstoljatok mindenképpen!

Emlékszem még az első Budavári Sörfesztre, amikor még nem volt minden héten sörfesztivál, nem volt ennyi kisüzemi sörfőzde és a nagy sörgyáraknak sem volt ilyen kínálata. A kezdeti fesztiválokon még olyanokkal próbálkoztak, hogy kézműves Arany Ászok, szerintem ez mindenkiben mély nyomott hagyott. Azóta viszont mind a Dreher, mind a Soproni kijött a maga felsőerjesztésű sörével a piacra, ami tökéletesen tükrözi az igények változását. Ennek fényében a kínálat is jócskán változott, idén már a sörrel éppen csak ismerkedőktől kezdve, a hardcore arcokig találnak majd valami kedvükre valót a kilátogatók.

A kihagyhatatlan kiállítók

Nem szaporítanám feleslegesen a szót, ezeket a standokat mindenképpen látogassátok meg:

-          Beerside

-          Beercase

-          Carlsberg + Horizont

-          FIRST standok

-          Hedon sörfőzde

-          Jameson + Zip’s

-          Neked csak Dezső

-          Ugar Beer Truck

-          Yeast Side

De milyen söröket is igyunk?

A Beerside standján külföldi sörfőzdék uralják a csapokat, a Pöhjala és Poppels van, amit mindenképpen ki kell próbálni. A Beercase srácok magyar és külföldi söröket is hoznak, ahogy azt a táskáikban is megszokhattuk már. Ráadásul lesz egy collab sörük is, ami az Egyszeregy névre hallgat és a Reczer Serrel főztek le közösen egy White IPA-t. Ezek mellett a holland vonal lesz nagyon erős náluk. A Carlsberg és a Horizont közös standján a leginkább menő tétel az együttműködésük eredményeképpen megszületett Delight IPA. A FIRST standjain a fesztivál sörét, a BDPST Beerfest IPA-t kell kóstolni és egy tripla együttműködés eredményét (FIRST –VarVar – Zip’s), egy New England IPA-t. A Hedonnál egyértelműen a The Juicy Confessions lesz a befutó kostólás szempontjából, azt itt lehet először ízlelgetni és egy New England IPA-t tisztelhetünk benne. A Dezső standjánál megint össznépi banzáj lesz, Horizont Gentle BastardBrew Your Mind Money GunMad Scientist Liquid Cocaine vagy Mango Bay az ajánlott menü. Sőt, az Őrült tudósok kihozzák a legfrissebb sörüket is a Supergeil névre hallgató lagerüket! Az UGAR kocsijában a nemrég debütált Euphoria ajánlott, ami egy gyümölcsös sör hírében áll, de nem feltétlenül egy klasszikus sörtípusra kell gondolni. A Yeast Side-nél pedig kezdjétek egy Upside-dal a sort és folytassátok a két újdonsággal a Suiside-dal (ez csak üvegben lesz) és a Berryside-dal.

A TELJES SÖRLISTÁÉRT GÖRGESSETEK A CIKK ALJÁRA

Megint elborulok a Zip’s felé, pedig nincs semmi kötődésem hozzájuk

A miskolci bandának megint egy külön bekezdést szentelek, mert imádom a söreiket, nem véletlenül.

4 sör az, amit mindenképpen ki kell próbálni náluk az Alphawolf mellett, mert eddig még nem lehetett sehol rákóstolni és mindegyik egy igazi ízorgiának tűnik:

-          Habanero Never Dies (Sour NE IPA)

-          Razzberry Lemonade (Berliner Weisse cream ale, málnával és ananásszal)

-          Chicory Desert (Chicory Dry Stout, 5%)

-          Honeymoon Juice (Cream Ale, sárgadinnyével)

Ha ez nem lenne elég, akkor ráadásként (újra) összeszűrték a levet a Jamesonnal és a közös standjukon lesz kóstolható a Jameson Caskmates (a sörös hordós whisky széria) IPA verziója, ami elég limitált cucc, úgyhogy mindenképpen egy ilyennel kell lekísérni a söröket.

Ha ez még mindig nem elég, akkor lesznek saját mini workshopjaik, lesz saját barberük és csinálnak majd grillkajákat is. Remélem nem csak én akarok már ezen a standon lenni…

Ha már kaja, akkor mit ehetünk?

Megint kicsit részrehajló vagyok és itt egy kérdéssel válaszolok a saját kérdésemre. Miért ennénk máshol, ha van Zabáljcsak BBQ a feszten? Az ő pulled-porkjaik legyenek az elsődleges célpontok, minden más listázva van alább:

-          Zing Burger

-          Kobe Sausages Kolbice

-          Attaboy Street Food Bistro

-          Szarvaskolbász és libatepertő

-          Kővári Grill

-          Twist&Chips

A sörfeszt készpénzmentes lesz, úgyhogy töltsétek le a Simple appot és fizessetek a mobilotokkal vagy legyetek régimódiak és nyomassátok bankkártyával a fizetést.

 

JEGYVÁSÁRLÁS

Itt a TÉRKÉP, hogy ne tévedjetek el:

 

A programokról és egyéb hasznos infokról ITT tudtok tájékozódni!

Csatlakozzatok a FB eseményhez a legfrissebb infókért.

CSAPLISTA

 

Angol Ciderek

Harlig mixed fruits

HARLIG STRAWBERRY & LIME

STOWFORD PRESS

GAYMERS CRISP APPLE

MAGNERS IRISH CIDER

HENRY WESTONS MEDIUM SWEET

HENRY WESTONS VINTAGE

K CIDER

KOPPARBERG NAKED APPLE

KOPPARBERG PEAR

KOPPARBERG STRAWBERRY & LIME

WYLD WOOD ORGANIC CIDER (BIO ALMA)

 

Asahi

Asahi super dry

 

Beercase 

Reczer Kollabrew series #7 with Beercase (white IPA) - Egyszeregy (PREMIER!) 

Reczer Ser - T30 (Coffee Milk Stout)

Hübris - Dr. Béla (Witbier with coriander, kumkwat, lemongrass, green cardamom)

Uiltje (NL) - Dr. Raptor (Double IPA)

Uiltje (NL) - Miss Hooter (Hoppy Wheat Ale)

Uiltje (NL) - Matryoshka Doll (Baltic Porter)

De Molen (NL) x Beavertown (UK)- Quirks and Quinine (Gin&Tonic spiced Saison)

 De Molen (NL) x Magic Rock (UK) - Magic & Tricks (Imperial Double New England IPA)

 De Molen (NL) - Heksen & Trollen (Farmhouse Ale)

De Molen (NL) - Hugs & Kisses (Session IPA)

 

Beers of europe truck

Affligem Blonde

Mort Subite Kriek

Edelweiss Hefetrüb

Krušovice Svetlé

Krušovice Cerné

 

Beerside

Põhjala Uus Maailm 4,7%, Session IPA

Põhjala Must Kuld 7,8%, Porter            

Põhjala Prenzlauer Berg 4,5%, Berliner Weisse

Poppels DIPA 8,0%

Brekeriet Purple Rain 5,3% Berliner Weisse

 

Belga sörök – Delírium

Campus Prémium 5% belga lager

Delirium Nocturnum 8,5% erős barna ale

Delirium Red 8,5% erős meggyes ale

Delirium Tremens 8,5% erős világos ale

 

Belga sörök – Gallica

Gallica Premium Pils 4,5 % belga pils

Gallica IPA 6% belga IPA

Gallica Gloria 5% meggyes lambic

Weihenstephan Hefe Weisse 5,4% német búzasör

 

Belgium Büszkeségei

Stella Artois

Hoegaarden

Hoegaarden Rose

Leffe Blonde

Leffe Dark

Belle-Vue Kriek

 

Big kör truck

Etyeki Pale Ale

Etyeki Meggy Blonde

Etyek IPA

Etyek Belga Búza

Feketeserem

Vörösöröm

Etyeki Mindenki

 

Borsodi Mester & Borsodi Nitro

Borsodi

Borsodi Mester

Borsodi Nitro

 

Budweiser – Kuzin

Budweiser Prémium Cseh Barna Lager 4,7% (V/V)

Budweiser Prémium Cseh Lager 5% (V/V)

Budweiser Cvikl - Cseh Szűretlen Friss Sör  4% (V/V)

Somersby  Alma 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Kék áfonya 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Bodza-lime 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Körte 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Fekete szeder 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

 

Carlsberg - Horizont   Delight IPA

Carlsberg 5% (V/V)

Horizont Delight IPA 5% (V/V)

Kronenbourg BLANC  5% (V/V)

Grimbergen Blonde 6,7% (V/V)

Somersby  Alma 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Kék áfonya 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Bodza-lime 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Körte 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Fekete szeder 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

 

Dreher ház

Dreher Classic

Dreher Pale Ale

Dreher Bak

Dreher Hidegkomlós

 

Erdinger Ház

Erdinger Hefe

Erdinger Dunkel

Erdinger Urweisse

Bitburger

 

Ferdinand Monarchia étterem

Ferdinand Premium világos

Ferdinand Vörös Special

Ferdinand D’Este Strong

Ferdinand Dark

Monarchia Meggyes

Monarchia IPA

Maarchia Citrusos Radler

 

First Craft Beer

Beer Festival IPA – A Sörfesztivál hivatalos söre

Belgian Cherry

Blueberry

Pilsner

Tropical IPA

IPA

 

First IPA House

Beer Festival IPA – A Sörfesztivál hivatalos söre

FIRST –VarVar – Zip’s - New England IPA

IPA

Belgian Cherry

Tropical IPA

Pilsner

 

Fullers angol sörök

BELHAWEN STOUT black

Fullers London Pride

Old Speckled Hen

London Porter

Honey dew

Twisted Ipa

IPA

ESB

 

Grimbergen- Kronenbourg BLANC

Grimbergen Blonde 6,7% (V/V)

Grimbergen Double-Ambrée 6,5% (V/V)

Grimbergen Rouge 6% (V/V)

Grimbergen Blanche 6% (V/V)

Kronenbourg BLANC 5% (V/V)

Carlsberg 5% (V/V)

Somersby  Alma 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Kék áfonya 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Bodza-lime 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Körte 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Fekete szeder 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

 

guinness és angol sörök háza

Guinness

Kilkenny

Hobgoblin Gold

Hobgoblin Ruby

Hobgoblin Bombardier

 

Gyertyános sörfőzde

Gyertyános Pils

Gyertyános Meggy

Gyertyános Banán

Gyertyános Licsi

Gyertyános Jégvirág

Gyertyános Fekete Erdő

Gyertyános Ananász-Lime

Gyertyános Birsalma

Gyertyános Gesztenye

Gyertyános Barna Gyémánt

Gyertyános Golden Búza

Gyertyános Fresh Melon

Kazamata Imperial Lager

Tequila's IPA

Whiskeys Búza

 

Hedon Brewing Company

HEDON Credo

HEDON Helmut

HEDON Wolf Daze

HEDON Charlie Firpo

HEDON Johnny Firpo

HEDON Indian Summer

HEDON Balatonvilágosi

HEDON Mosaic Monkey

HEDON The Juicy Confessions

 

Hrabal söröző

Postřižinské Francinův Ležák 12°, világos

Postřižinské Něžny Barbar 13°, félbarna

Postřižinské Tmavý ležák 11° barna

Postřižinské Jubilejní Hrabalův ležák 12°, világos

Konrad Summer Ale 11°, világos

Rohozec Cherry Beer 10°, meggyes

Eggenberg Nakouřený Švihák 12°, füstölt barna

Žatecký Sedmy Schod 13,5°, világos

 

Jameson & Zip’s

Miskolc Mosaic

Alphawolf

2 in 1

Habanero Never Dies

Razzberry Lemonade

Chicory Desert

Honeymoon Juice

Grapeyard Shift

 

Kárpi Sörfőzde

Kárpi Világos

Kári Búza

Kárpi Barnamedve

Kárpi Citrom

Kárpi Narancs

Kárpi Meggy

 

Kecskeméti Sörmanufaktúra

Kecskeméti PILS12

Kecskeméti MEGGY

Kecskeméti BARACK

Kecskeméti IPA

Kecskeméti APA

Kecskeméti BÚZA

Kecskeméti STOUT

Kecskeméti Sörpárlat

Kecskeméti Malátaágyas Sörpárlat

 

Krak'n Town & SteamCraft Brewery

Krak'n IPA

Krak'n Steambeer

SteamCraft IpiAPAche

SteamCraft Dark Steam

SteamCraft Fat Hamster

SteamCraft Prancing Pony

SteamCraft CaliBEER

SteamCraft Utopia

 

Mókos Sörház

Mókos IPA

Mókos Cseh Pilzeni

Mókos Vörös

Mókos Erdelyi Áfonya

Mókos Belga Meggy

Mókos Fekete Meggy

Mókos Búza Málna

 

Neked csak Dezső

Horizont:

Gentle Bastard

New Zealand Lager Pilot #11

Apukam kedvence Ginger Pale Ale

Saison Wit 

Brew Your Mind:

Yellow Haze

Love Session Mosaic

Money Gun

Bright Lies

Mad Scientist:

Orange Haze

Liquid Cocaine

Mango Bay

Supergeil

Dezső:

Neked Csak Lager

Valami Mas

Dezso Vere

Harom Be

 

PAULANER – WARSTEINER

PAULANER MÜNCHNER HELL LAGER,ALC. 4.9%

PAULANER SZÜRETLEN BÚZASÖR, ALC. 5.5%

PAULANER SALVATOR, BARNA SÖR, ALC. 7.9%

PAULANER BARNA BÚZASÖR, ALC. 5.5%

PAULANER ST. THOMAS VILÁGOS BOCK SÖR ALC. 6.8%

HACKER - PSCHORR OKTOBERFEST MÄRZEN ALC. 5.8%

WARSTEINER PREMIUM PILS, ALC. 4.8%

 

Pilsner Urquell Truck

Pilsner Urquell

 

Rizmajer Kézműves Sörház

Rizmajer Világos

Rizmajer Búza

Rizmajer Konyakos-Meggyes

Rizmajer Rumos-Szilvás

Rizmajer Cingulus Porter

Rizmajer Mézes-Narancsos Gyömbér

 

Somersby

Somersby  Alma 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Kék áfonya 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Bodza-lime 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Körte 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

Somersby  Fekete szeder 0,33 l (palack) 4,5% (V/V)

 

Soproni ház

Soproni Óvatos Duhaj IPA

Soproni Óvatos Duhaj Démon

Soproni 1895

 

Staropramen – A világ első számú prágai söre

Staropramen

Staropramen Unfiltered

Staropramen Granát

Staropramen Dark

 

Tiltott Csíki Sör

Tiltott Csíki sör üveges

Tiltott Székely sör üveges

Tiltott Csíki barna sör üveges

Tiltott Csíki mézes sör üveges

Tiltott Csíki krém sör üveges

Tiltott Csíki jégáfonya sör üveges

Tiltott Csíki szüretlen sör csapolt

Tiltott Csíki krém sör csapolt

Tiltott Csíki jégáfonya sör csapolt

Tiltott Csíki szűrt sör csapolt

Tiltott Csíki barna sör csapolt

 

Ugar Beer Truck

Nappal 5% V/V

Éjjel 4,5% V/V

Wonder Kompót 5% V/V

Stróman 6,5% V/V

Agrár X 8% V/V

Hopjuliska 6% V/V

Nomád 5,6% V/V

Flexman 4,8% V/V

Euphoria 5,5% V/V

 

Yeast Side Brewery

Superside

Upside

Inside

Darkside

Westside

Dasistside

Outside

Nigthside csak üvegben

Suiside - csak üvegben

Berryside

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel