Main Area

Ezekért a sörökért (is) megéri kinézni a Winterfestre

Ha sörfesztiválról van szó, akkor nem nagyon kell keresnünk különösebb indokot arra, hogy miért kell kimenni. Mi most mégis mondunk párat, hogy tuti ne hagyd ki a hétvégén megrendezésre kerülő Winterfestet!

Azt már megírtuk korábban, hogy milyen programok lesznek és úgy egyébként a lényeges infókat a sörfesztről, de mindig az egyik leglényegesebb kérdés, hogy mégis mit ihatunk majd, ha kilátogatunk! Rutinos sörfesztiválozóként alapból is kétkednénk, ha nem tudnánk mi lesz a választék, hiszen szeretünk kicsit előre dolgozni és kiválogatni a főzeteket, amiket érdemes megkóstolni. Így nem esünk bele abba a csapdába, hogy ideje korán négykézláb kell még levadásznunk a maradék söröket. Több mint 10 sörfőzde képviselteti majd magát az eseményen, közel 60 féle sörrel. Vannak alapsörök és sörpremierek is, úgyhogy akad miből válogatni. Jöjjön hát a bakancslista, amit erősen ajánlott megfogadni!

Jegyvásárlás

Ha nem az extrákat keresed, hanem a klasszikust

Nem mindig megy úgy neki az ember a sörfesztiváloknak, hogy a legdurvább söröket keresi, amik ketté tépik az ízlelőbimbóit. Ilyen esetben tökéletes lehet egy lager és valami búza. A 972 sörfőzde kínálata a tökéletes belépőkategóriának tekinthető, az ember keresve sem találhat a kínálatukban olyan sört, ami ne a belépő kategória lenne a sörvilágba. Hasonló kategóriába esnek a cseh sörök is, hiszen a Primator sörök is hasonlóan csendes pusztítók, nyilván a cseh söröket nem kell bemutatni senkinek sem. Illetve lehet még az én állandó kedvencem, a csepeli Rizmajer sörei közül is választani, a világos sörük például akár két erősebb sör közötti „tisztításnak” és egy lightos iszogatásnak is megfelelő.

Ha szereted, ha kicsit büdös a…. sör

Természetesen nem arra kell gondolni, hogy valami baja lenne a sörnek, egyszerűen csak arra utaltam, hogy az extrább söröknek markáns illata és íze van. Legyen szó arról, hogy egy talicska komlót borítottak bele vagy arról, hogy valami durván intenzív illatú összetevő is került bele. A Beertok sörfőzde PRYEoneer, rozsos, három komlós ipája vagy a ZMotherland stoutja például már ebbe a kategóriába tartozik. A Hedonnak sem kell viszont szerénykednie, hiszen a Katalin cárnő az egyik legremekebbül sikerült sörük szerintem, ami szintén egy markáns stout sörben valósul meg. És hát a személyes kedvencem, a Zip’s csapata, akik hozzák a számomra totális sörorgazmust okozó Alphawolfot, ami az egyik legjobb dupla IPA, amivel találkoztam itthon és megfejelik ezt az Angel’s Serrel, ami még 2017 év végén volt nagy durranás, amikor is a Jamesonnal közösen hozták össze az akkoriban még teljes újdonságnak számító whisky-sör kombó szerelemgyerekét.

NYITVATARTÁS, JEGYÁRAK, PROGRAMOK

Bring out the big guns avagy jöjjenek a premierek

Fehér nyúl sörfőzde is becsatlakozik a kíséreti főzeteket prezentáló főzdék sorába, bár ők nem adtak hangzatos kitalált nevet a szériának. A Kísérleti Nyúl széria első darabja, a Berlin Callin’ egy homoktövises búzasört takar, ami azért elég vadul hangzik, de én kíváncsian várom mit tud majd. A Hedon részéről pedig két tétel is újdonságnak számít (de egy biztos). A Cheesie New England egy gyümölcsös sörszörny a leírása alapján, amit még december közepén mutattak be, míg az IPA Colada egy teljesen új sör, ami egy ananászos IPA-t képvisel. Illetve még említésre méltó szintén a Zip’s-től a Brewski felhozatal, ami bár nem a klasszikus értelemben vett premier, de máshol nem fogod megtalálni ezeket csapon itthon.

Jegyvásárlás

SÖRLISTA

972 SÖRFŐZDE

Craft Helles Lager 5% (nemesen aranyló szín, egyedi malátás karakter)

Craft Witbier 4,7% (Belga hagyományokat követ, citrusos fűszeressége: édes- és keserűnarancs, valamint koriander)

Craft Amber Ale 5,5% (klasszikus angol ivósör)

Craft Premium Dark 5% (cseh típusú szűretlen barna lager)

972 IPA 6,5%

BEERTOK SÖRFŐZDE

PRYEoneer 6% (IPA - Rye, háromféle komló, rozsmalátával)

ZMotherland 6% (Stout - Foreign, English style stout)

Brew Bitch 7% (Saison / Farmhouse Ale, könnyed testű, a korty végén kissé száraz ale. Saaz komlóval fűszerezve)

CARBON

Carbon light 4,5% (Lager-American)

Carbon Dunkel 5,5% (Lager-dark, Müncheni, Pilzeni, Karamell malátákkal)

CSEH SÖRÖK STANDJA

Primator Lager 5% (Pilsner - Czech)

Primator premium dark 4,5% (Lager - Dark)

Primator Weizen 4,8% (Hefeweizen)

Primator Englis Pale Ale 5% (EPA, vörös)

CSUPOR CRAFT BEER

My Name is Sudan 8,2% (IPA - Imperial / Double)

Bunny Hop 4,5% (Pale Ale - American)

ETYEKI SÖRMANUFAKTÚRA

Ginger Bear 9 % (gyömbéres Brown Ale, testes barna, friss gyömbérrel fűszerezve)

Etyek-IPA 6,5% (klasszikus amerikai ipa)

VöröSÖRöm 5,2% (vörös ipa, vörösáfonyával)

Bohém Pilzeni 4,5% (világos láger)

Ambrózia Belga Búza 5,2% (búzasör, naracshéjjal és korianderrel fűszerezve)

Bard’s Porter 6,5% (barnasör)

FEHÉR NYÚL

Fehér Nyúl PILS 5% (Pils, szlovén komlóval)

Fehér Nyúl IPA 6,5% (IPA- American, Markáns, komlós illat, mélyarany szín)

Fehér Nyúl Russian Imperial Stout 8,2% (Stout - Russian Imperial)

Kísérleti Nyúl Berlin Callin' 3,5% (homoktövises sour- Berliner weisse)

HEDON

Charlie Firpo 5,1 % (rozsos APA)

Winter Helmut 5,1 % (Bajor búza, Hefeweizen)

Katalin Cárnő 6,5 % (Foreign Extra Stout)

Chessie New England IPA 6,5 % (NEIPA)

Indian Summer 6,8 % (IPA - American)

IPA Colada 7 % (IPA)

LEGENDA

Legenda világos 4,8% (Lager - Euro)

Meggy 4,8% (Fruit Beer)

Triplameggy 8,2% (Fruit Beer)

Hableány 4,5% (IPA - Session / India Session Ale)

Joker face 6,5% (IPA - American)

Irish Stout - Dublin Memory 4,5% (Stout - Oatmeal)

RIZMAJER

Rizmajer mézes-narancsos gyömbérsör 5,5% (Spiced / Herbed Beer)

Rizmajer Cortez kukoricasör 5,5% (Lager – Euro)

Rizmajer Búza 6,5% (Hefeweizen)

Rizmajer Cingulus fekete sör 6,5% (Porter)

Rizmajer Rumos-Szilvás Sörmix 4,3% (Fruit Beer)

Rizmajer Konyakos-Meggyes Sörmix 4,3% (Fruit Beer)

Rizmajer Világos 4,3% (Szebeni Ászok, Lager - Euro)

ROTBURGER

Rotburger világos 5% (Lager - Euro)

Rotburger meggyes barna 5,2% (Lager - Dark)

Rotburger búza 5,7% (Hefeweizen)

Rotburger Weihnachtsbier 6% (Spiced / Herbed Beer, karácsonyi sör)

ZIP'S BREWHOUSE

Alphawolf 7% (DIPA)

Imperial Stout 8% (Stout - Imperial / Double)

Angel's Ser 7% (APA aged in Jameson Casks)

Witbier 4,5% (Witbier)

Valamint a Zip's bemutatja a svéd BREWSKI craft főzde söreit:

Pango 5,9% (IPA)

Heinrich 5,5% (NEIPA)

Red Robot 7,5% (DIPA)

Bean There, Done That 3,5% (Sour - Berliner Weisse)

Ázsiai Sörök:

Asahi japán

Chang thai sör

A CSEH SÖRÖK STAND-ján

Primator Premium 11-16-21-24, Epa.Stout.Chipper.Diamant /diabetikus/,Mézes, alkoholmentes, Svany és Konrad üveges sörök és egyéb cseh sör különlegességek disz dobozban.

Jelinek Cseh szilva ,barack és körte párlatok Cseh lekvárok és chipszek + Hermelin és Utopenec.

EGYÉB ITALOK

TÜZES PÁLINKA:

Besztercei Szilva, Vilmos Körte, Cigánymeggy, Cserszegi Fűszeres, Birs, Szomolyai Fekete Cseresznye, Fekete Ribizli. Mind 52 alkoholfokos pálinka.

LEGENDA SÖRFŐZDE:

Single Malt különleges whisky

ÉTELEK

A híres kínai street fooddal elsőként Budapesten! Rougamo szendvics

Kicsi Zsó- Bodrog Szmóker BBQ

Osztigabár

Delibox különleges húsfélék

Tepertőbár

Alpesi sörsajtok: A különleges, több éves alpesi sajtok a legjobb kísérői a mély, teltebb ízű söröknek

Édességek:

Sörkrémmel töltött kürtőskalács, Gőzgombóc, alkoholos csokoládé.

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel