Main Area

Ha ismered a porter sört, akkor most nyerhetsz is!

Az Első Soproni Sörverseny javában tart és ebből az apropóból úgy gondoltam érdemes lenne megnézni, hogy pontosan milyen sör is az a porter, amit főzni lehet. Pontosabban megnézni azt, hogy Ti tudjátok-e milyen sör a porter!

A boltok polcain többnyire a világos sörök viszik a prímet, az emberek nagy része még mindig azt választja. Nyilván ez nem közvéleménykutatás útján született, szimplán csak ránéztem a polcokra, hogy mi van állandóan kifogyva. Ezek között vannak hidegkomlózott és egyéb huncut módokon megspékelt sörök, de azok ettől függetlenül is még mindig csak alsóerjesztésű világos sörök. Aztán ezeknek megvan a párja, amit szintén nagyobb tömegek ismernek már és nyugodt szívvel vesznek le a polcokról, az a barna sör. Például egy Soproni Démon. Utána pedig jönnek a nemrég berobbant felsőerjesztésű sörök, mint például az úttörő Soproni IPA.

A felsőerjesztésű verzióknál is párba lehet állítani a söröket, mert ami a világos sörnek a barna a sör, az az IPA-nak a porter (vagy a stout). Most pedig igencsak aktuális lett jobban megismerni az IPA párját, hiszen ha a Soproninak leadjátok a porter sörötök receptjét némi kóstoló kíséretében, akkor lehet, hogy az kerül 2019-ben a boltok polcaira és lesz az Óvatos Duhaj sörcsalád új tagja! 

Sört nevezek be

Most viszont egy egyszerű kérdésre kell választ adnotok és nyerhettek némi kóstolót a már elkészült Óvatos Duhajokból! Ha nem megy fejből a válasz, akkor ITT VAN NÉMI SEGÍTSÉG!

 

Nyerjetek Óvatos Duhajokat!!

Honnan kapta a nevét a porter sör?


Elolvastam és elfogadom a játékszabályzatot!

2018 Szűretlen. Fejlesztette: Totel