Kr4ft méltó búcsú volt az idei nyári sördömpingtől. Laza hangulat, premierek, külföldi újdonságok: ezeknek a jegyében söröztünk a Főzdeparkban.
Aki már olvasott tőlem fesztivál beszámolót, megszokhatta, hogy néz ez ki: végigzongorázzuk a kitelepülőket, leírom, melyik premier sör mennyire volt ütős, pár tiszteletkör a programmal és már be is telt a képzeletbeli A4-es oldal. A Kraft viszont mindig is más volt, mint a többi fesztivál. Egyrészt azért, mert volt szerencsém ott lenni az első lépéseinél, másrészt pedig azért, mert sosem volt olyan igazi, grandiózus kirakodó vásár: ahogy a kedvcsinálóban is hangsúlyoztam, ez valahogy mindig a főzdék hátsókertes házibulija volt, ahol szívesen láttak mindenkit és sok dolog önerőből, szívből és nem egyszer maszekolással ment. Idén viszont a Főzdeparkba profibb szervezőbagázs költözött új rendszerekkel és egy rakás szomszédos országból meghívott főzdével. Lássuk, milyen lett így a Kraft!
Hangulat és lehetőségek
Kezdjük a legfontosabbal: hangulat tekintetében a Kraft hozta a kötelezőt, sőt még picit többet is. Idén ugyanis megmaradt a tágas tér, a sörpadok, a főzdejárat, na meg a családias légkör. A kajáról (esetemben) a Smoke & Meat gondoskodott, de végre bekerült a minőségi kávé, sőt, az igényes alapanyagú üdítő is a repertoárba. A fesztivál shop is megmaradt, bár idén a szexi sörfőzős naptárból már nem kaptunk újat és a pólók-poharak is a BPBW logójának átdolgozását kapták. Az esték leglátogatottabb helysége, a WC változatlanul ingyenesen szolgált ki mindenkit, ráadásul a régi Toi-Toi-ok igényesebb kitelepíthető mosdókra lettek cserélve. Élő zene tekintetében a Dynamic Dudes-t sikerült elkapnom, akikről fogalmam sem volt, hogy ennyire jók: nagy showt és nagy hangulatot csináltak kifulladásig. Ennyi viszont elég is a körítésből: lássuk a lényeget!
Főzdék és sörök
A fesztivál lényege nem csak hogy idén sem okozott csalódást, de a 4. Kraft premier sörei iszonyat nagyot mentek. Szerintem ez volt az 1. olyan év, amikor minden új főzet simán megugrotta a „basszus ez de jó” szintet. A premierdömpinget talán Balkezesék nyomták a legdurvábban, hiszen itt kijött egy exkluzív, kenyai kávés Bagoly, amiben az eddigi verziók közül legszebben jött a speciality coffee jelleg, egy eléggé elfeledett LD50-Hopster házasítás, ami olyan szépen összeérett, hogy mindkét komponenst veri, na meg befutott végre a 3. LD50, a Centennial fullba nyomott virágos-mézes jellegével. Az IPA vonatra a gerillák mellé még a Horizont szállt fel, akik a nem rég bemutatott Hazy Queen NEIPA-val, no meg a vadi új Pilot #12 savanyú sörükkel jöttek ki. Tisztességgel hozta is mindkettő, amit a stílustól várnánk, ezek a letisztult fajtajelleg rajongóinak kedveztek. A nehéztüzérséget a Monyo és a Mad Scientist 1-1 árpabora hozta. Az előbbi ital a feketeribizlitől és a vaníliától desszertesebb, az utóbbi a juhar sziruppal együtt klasszikusabb lett, de ha ütnétek sem tudnám megmondani, melyik lett a jobb. (Mindkettő!) Ha pedig már személyes kedvencnél tartunk: A HopTopnak végre sikerült az, amikre a magyar sörök között már egy ideje várok: megtalálni a félutat a laza fehér bor és a sör között. Erre eddig is volt jó pár kísérlet, de eddig a Szezon Fröccs talált be legjobban, itt éreztem ki tisztán a szőlő ízét a komlók mögül. Lényeg a lényeg, már a premierekért megérte kijönni, de ez nem volt minden.
A tavalyi siker után ugyanis mindenki elkezdte tolni a soft serve söröket, vagyis a jégkásával és némi dekorációval feldobott desszert italokat. A Hara’Punk meggysöre ettől nekem picit túl édes is lett, a Mad málnás savanyúja már sokkal jobban a szívemhez nőtt, viszont a legbetegebb (és legkirályabb) sör címét a Parody édesség dömpingből főzött stoutja vitte a cukros biszbasz szórások tömkelegével.
A hazai mezőny mellett eléggé rá voltam pörögve a külföldiekre is, hiszen idén először a szervezők lehalászták a szomszédos országok főzdéinek nagyját. Mindenképp király érzés volt látni, hogy egy csomóan büszkén, szórócuccokkal felszerelve, sőt személyesen vonultak ki elénk. Komolyan vették a magyar sörösöket. Sajnos a tripla sátor, amin 8 főzde osztozott picit zsúfolt lett, az ott (nem reprezentatívan) kóstolt sörök pedig valahogy ritkábban tudták megugrani a hazaiak „wow faktorát”. A savanyúk itt is jól csúsztak és a bolgárok fehér stoutja le is támasztotta az állam a sörpadra, de a vendégeknek sajnos így is kicsit mellékes jellege lett. Jövőre saját pavilonjuknál azért szívesen végigkóstolnám a kimaradt csodákat.
Tokenek
Sajnos azonban nem minden ment annyira zökkenőmentesen, mint a premierek: az új tokenes rendszert picit elragadták a gyerekbetegségek (Pozitívum azonban, hogy ezt a szervezők is érzékelték és azonnal igyekeztek javítani azon, amin lehetett).
A kezdeti felállás elég szimpatikus volt: a szervezők száműzték a csapolást piszkosul lelassító kasszázást a pultoknál, de az „adj alapból 10% borravalót a terminálok üzemeltetőjének” kártyás rendszert sem akarták behozni. Helyette jött a 250 Ft/db zseton a fesztivál komlós oroszlán fejével díszítve. Ha pedig egyszerre vettél egy nagy adagot, kis- és nagy poharat, sőt még fesztpólót és táskát is behúzhattál, kvázi teljesen ingyen. Igen ám, de itt jött be a jó magyar pofátlanság. Volt ugyanis, aki a full csomaghoz szükséges 50 egységet kiváltotta, eltette a szóró ajándékokat, majd az összes el nem költött tokennel jelentkezett a visszaváltó pultnál. Pont az ilyen gyökereknek köszönhettük, hogy a zseton visszavétel szombatra már leállt. Szerencsére azonban ez még nem okozott nagyobb kellemetlenséget. Az viszont már igen, hogy a fizetőeszközös pultnál olyan masszívan sokan jelentkeztek, hogy a legpechesebbek nem csak poharat, de egy 20 perces, sör nélküli álldogálást is kaptak ajándékba. Erre aztán még rákontrázott az, hogy a masszívan megugró érdeklődés miatt a zsetonhoz járó fesztivál logós ajándékok egy része még zárás előtt elfogyott.
Ezeket azonban mégsem tudom felróni a szervezőknek: az 1. problémát a nem várt pofátlanság, a másik kettőt pedig a nem várt érdeklődés hozta. Volt egy pont azonban a zsetonos rendszerben, ami azért nekem is rossz üzenetet közvetített. Ez pedig a 250 forintos egységárnak volt köszönhető.
Ez ugyanis azt jelentette, hogy egy átlagos sör 2 decis pohara vagy 500, vagy 750 forint. Mivel pedig előbbi sok sörnél olyan alacsony, hogy a főzdének nagyon nem érné meg, a legtöbb hely a belvárosi kraft pubok árára is ráverő 750 forinttal operált. A korsók árszabása is hasonló módon történt, esetleg annyival finomítva a dolgon, hogy 4 decit kérni néhol jobban megérte. A decis kóstoló adagba csak egy pultnál futottam bele, ez a pár dolog pedig együttesen elég szerencsétlenül jött ki.
Innen ugyanis egyrészt az jött le, hogy az itteni sörök, bár „pinceárasnak” kellene lenniük, mégis drágábbak, mint bárhol máshol, másrészt pedig az, hogy az egy fajtát nagy mennyiségben való fogyasztáson van a hangsúly, az éri meg, nem a felfedezés és a kóstolgatás. Mivel az eddigi Kraftokon is jártam, hiszem, hogy ez is csak egy az új fizetőrendszer gyerekbetegségei közül, de az üzenet akkor sem jött ki jól.
Összhatás
Ezek a problémák viszont közel sem rontották el a várt és remélt laza esti kóstolás laza atmoszféráját. Inkább csak arról van szó itt, hogy a kis Kraft kezd megnőni. Ennek van egy jó oldala, hisz a buli vitathatatlanul profibb, nagyobb és az új főzdék érkezése is örömhír egy sörfannak. Aztán persze ott az árnyoldal, ami ellen ráadásul a szervezők sem mindig tehetnek. Hisz pár éve még elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy valaki a sörivók közül a pólókkal nyerészkedni nézzen csak ki, mint ahogy azt is, hogy az árak eddig kúsznak. Szerencsére azonban a hangulat még megvolt, bár már nem házibuliról beszélünk, hanem egy utcabálról, de amíg a szervezés fő mozgatórugója nem a lélektelen számok optimalizálása, hanem a sörszeretet marad, ez lehet a legnagyobb kis sörfeszt, amit ez a város látott.
