Main Area

Lychee Rich - TESZT

KROIS Brewery
Sörfajta Sour ale
Szín baracksárga
ABV 6%
IBU 42
Kiszerelés Üveg - 0,33 l

Sörfőzde leírása a sörről

Licsit a sörbe? - Naná! Összedugtuk a fejünket a Krois Brewery-s srácokkal, és mi más is lehetett volna a végeredmény, mint egy könnyed, tavaszi frissítő, ami garantáltan ráhangol a nyárra. A savanyított alapsörhöz kiválóan passzol a licsi, ami a trópusi gyümölcsös, citrusos komlózás (Azacca, Citra, Simcoe) mellett kellemesen megtámogatja, édességével pedig finoman egyensúlyba rántja a dominánsan-savanykás ízeket.

TESZT

Itthon nagyon kevesen főztek még licsivel sört, a Pécsi licsis Radlert tudnám megemlíteni, illetve a Gyertyános főzde Licsi sörét. Így ritkaságszámba megy ezzel a gyümölccsel sört főzni, ezért is gondolták így a KROIS-nál és a SIMA-nál, így létrejött egy kollab Lychee Rich néven.

KROIS felől jött az ötlet, hogy egy licsis savanyú milyen menő lenne már, SIMA felől pedig a sör komlózása érkezett. Rudi, a SIMA sörfőző elmondása szerint, ez egy nagyon harmonikus, balanszos sör, melyben semmi sincs túltolva. Valóban így van, de ez engem azért nem ért meglepetésként, mert az eddigi söreikre pontosan ez volt jellemző.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Mi is az a licsi? Eszik vagy isszák? Jelen esetben most isszuk, de amúgy esszük. Ez egy ázsiából származó trópusi gyümölcs, melyet több, mint ezer éve termesztenek. A gyümölcs húsa az ehető, mely fehér, vagy vöröses színű, nagyon bő levű, az íze pedig édeskésen savanyú.

Sosem ettem még licsit, így nem tudtam milyen ízre kell számítanom. Azt gondoltam, hogy be fogja festeni vörösre a licsi a sört, de egyáltalán nem így történt: ránézésre egy bármilyen IPA lehetne. Illatra megcsapott egy jól „meghidegkomlózott” IPA-ra jellemző trópusi gyümölcsös illat. Wow, itt már éreztem, hogy barátok leszünk ezzel a sörrel. Ízre pedig nagyon visszafogottan savanyú, de tényleg csak egy picit, mellé jön egy kellemes édeskés íz (gondolom ez lenne a licsi), majd a végén megjelenik egy masszív, de közben kellemes hidegkomlós íz. Egy savanyú sörhöz képest meglepően komlós, de baromira passzol ehhez a sörhöz ez a trópusi gyümölcsös hidegkomlózás.

Végeredményben ez valóban egy jól összerakott, harmonikus sör, melyre a szakzsargon csak annyit mondana: nagyon kerek. Bátran ajánlom azoknak, akik nem kedvelik a savanyú söröket, garantálom számukra, hogy ez ízleni fog.

Hol kapható?

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel