Az egyik fellegvára. Vagy legalább is az volt hétvégén, mikor megrendezésre került ott a 2018-as BeerBQ fesztivál.
Persze mint a közeli fesztek nagy részét, ezt sem hagyhattam ki, szóval egy 40 °C-os vasárnap reggel másodmagammal elindultam Bajára. A fesztivált egy kis buszút után kb 5 percre találtam egy templommal, egy hangulatos parkkal és persze a tovább hömpölygő sétáló utcával körbebástyázva. A faházak elrendezése elég szellős a lézengéshez, elég sok pad és pohármosó/ivókút is van (!!!), árnyék már kevesebb, de azt is beosztjuk. Kellemes, chillezős-lötyögős vidéki fesztiválról van szó tehát, nem az a pogó volt jellemző, mint némelyik nagy budapesti társánál.
Már ami a hangulatot illeti. Mert a felhozatalban nem trágyával tekéztek a szervezők. Az olyan szokásos fellépőkön kívül ugyanis, mint a Szent András vagy az Ugar, lecsábították például a Legenda buszt, a Hopfanaticot, a Yeast Side-ot, a Kraft-udvart (Monyo, Mad Scientist, Hoptop, Horizont együttállás), sőt még a gerillákból is kaptunk egy elég ütős szelekciót a Balkezes-Brew Your Mind-Csupor képében. Nem is bírtam hát magammal, nekiveselkedtem a kemény munkának, a kóstolásnak.
Kezdetnek bepótoltam pár kimaradt gyümölcsös sör tartozásomat a szintén kitelepült Bädernél és Etyeki Sörmanufaktúránál, de sajnos meglepetés nem ért: a szörpösen édes italok még mindig nem tartoznak az én világomba. De hát ezt keresik. A Lados Peti mérte Yeast Side-nál már jobban jártam: az egyedüliként még csak csapról kapható Berryside úgy gyümölcsös, hogy hozza az alapanyagul szolgáló bogyók fanyarságát. Csak ajánlani tudom, főleg, hogy tovább is lesz még ez csiszolva a következő főzetre. És ha már helyben vagyok, ejtsünk egy szót a fesztivál nagy premierjéről is, hiszen itt mutatkozott be a Suiside, a főzde hordóérlelt barley wine-ja. Örökbe is fogadtam egy palackot, szóval nemsokára érkezik a beszámoló arról, mit tud. De menni kell tovább. Soron következő állomás a kraftosok picit túlontúl eldugott mellékutcája volt és ezzel együtt a Mad narancsos újdonsága, az Orange County. Akinek pedig fogalma van arról, mit csinálnak a fiúk mostanában, nem lepődik meg azon, hogy a narancsroham is faszántos lett. Jól iható, nyári és jön belőle a narancs illóolajára jellemző, narancshámozós feeling. A mellékutca másik lakója, a Hopfanatic is hozta a kötelezőt: bár nekem az új nyári ivós APA, a Napolaj túl lazára sikerült, a régi kedvenc Revenge of the Marmalade és az ananászos P.P.A.P. (utóbbi kóstolójáért innen is nagy pacsi a helyieknek) hozta a Fanatic megszokott, masszív ízvilágát. Őket is érdemes levadászni.
Következő megálló: Olasz-ország, vagyis a Legenda busz. A gyümölcsösekkel itt is csak a „nemsör” rajongók kísérletezzenek, de a régi klasszikusok (Snakebite DIPA, Black Jack Fekete IPA) és az új művek (Biére De Garde, Rock-Legendák) is jól csúsztak. Érdekes, hogy ezek a sörök teljesen más ízvilágot visznek, mint az új kraftos banda. Szóval hogy a kontraszt még erősebb legyen, jöhetett a gerilla all-star csapat. Sajnos a BYM Mosaic komlós újdonságáról lemaradtam, de egy palack Generation Red – Plum, na meg 1-1 pohár Yellow Haze és Bagoly kárpótolt. Akinek az utóbbi két név újdonság, annak megsúgom, hogy egy szenzációs, gyümölcsös New England APÁ-ról és egy fenomenális, masszív és sötét baltic porterről van szó, mindkettő kötelező darab. Ez után lelazításnak jól esett az Ugar újra lefőzött New England-je, a Stróman is. Ez a törökszentmiklósi csapat is egyre jobb dolgokat tud, ez is betalált a végére. Már ami a söröket illeti.
Mert nem csak a folyékony kenyér kínálat volt csapatós: az ütősebb italokról a Gemenci Whisk(e)y gondoskodott (tőlük is hozzám költözött egy üveg), a szomszédban Kenyeres szürkemarha szalámit mértek (bitangjó), majd gyomrom épen maradt részét a hülyeség és az elszántság elegyéből megszületett elhatározás robbantotta szét, miszerint végig kell kóstolnom a Janchili egész repertoárját. A sorozat eleje még gyerekbarát és elég izgalmasak az íz kombinációk is, de az utolsó 4 üveg tartalma már CSÍP (igen, caps lockkal). Persze az sokat mond rólam és a chiliről is, hogy félórás haláltusa után újra végigkóstolnám mind.
Na és persze ott volt a kaja: a Zing, a Pola Pola, a Che Che és a Smoke & Meat már mind bizonyított nálam, de most az ebédemet a Zabáljcsak! biztosította. Nem bántam meg. Szakáll szalvétával pecsenyelevet törölgetve, a hangulatos háttérzene (Naked Truckers a program alapján) kíséretében fél kézzel már churrost majszolva csak két dolog járt a fejemben: meg tudja-e ugrani ezt a szintet a következő állomásom, az augusztus 20. körüli Rakpart feszt is Szegeden, na meg persze az, hogy ugye jövőre s lesz ilyen profi sörös buli Baján.
