Main Area

Minden, amit tudni akartál a Dreher és Mad Scientist kollabról

Nemrégiben az év meglepetés hírével rukkolt elő két kőbányai főzde, amikor a Dreher sörgyár és a Mad Scientist craft főzde bejelentette közös márkával lépnek a piacra, a Kőbánya X-el. Mi pedig kikérdeztük őket a hogyanokról és a miértekről!

Nem nagyon volt példa (itthon pedig egyáltalán nem) arra, hogy nagyüzemi sörgyár és kisüzemi sörfőzde összefogott volna és közös projektet csináltak volna. A két kőbányai szereplő júliusban jelentette be, hogy közös sörmárkát és söröket dobnak piacra, amire senki sem számított és mindenkiben kérdések tömkelege gyűlt össze azzal kapcsolatban, hogy ez mégis hogyan jött össze.

 

A Drehertől Négyesi Fruzsina (a Dreher Sörgyárak magyar márkáinak márkavezetője) a Madtől pedig Sefcsik Marci (a Mad Scientist üzletfejlesztési menedzsere) válaszolt a kérdéseinkre.

Mikor és honnan jött a közös projekt ötlete?

Dreher: Nagyjából egy éve született meg az ötlet. A Kőbánya X-szel az volt a célunk, hogy a nagyüzemi és a kisüzemi sörfőzés legnagyobb erényeit egyesítsük egy márkában. Szerettük volna, ha ugyanúgy megjelenik benne a Mad Scientist kísérletező, friss hozzáállása, mint a Dreher tradíciókra építkező szakembereink tudása. Hiszünk benne, hogy sikerült mindkét oldalról a legjobbat beletenni a közös termékeinkbe.

Ki kereste meg a másik felet?

Dreher: Nálunk, a Drehernél fogalmazódott meg ennek az együttműködésnek ötlete. Szerettünk volna egy olyan kihívást, ami megmutatja, hogy képesek vagyunk-e kilépni a hétköznapi kereteinkből és egy merőben más környezetben bevetni a tudásunkat. Egy olyan kisüzemi partnerben gondolkodtunk, aki megtestesíti a kisüzemi sörfőzés legjavát, a határok feszegetésétől kezdve, az innovációkon át, egészen a trendek formálásáig. Ezen ismérvek mentén a Mad Scientist az egyik legkülönlegesebb csapat, akiknek a munkásságát, innovációit régebb óta figyelemmel kísérjük. Házon belül így született meg a velük való közös alkotás ötlete. Szerencsére nagyon nyitott volt a csapatuk és gyorsan ki is találtuk, hogy mit szeretnénk közösen létrehozni. Az pedig, hogy a Mad Scientist és a Dreher is Kőbányán van, külön értéket képvisel ebben az együttműködésben. 

Mennyi időbe telt míg megegyeztetek a projekt részleteiben?

Mad Scientist: Pár hónap alatt kész voltunk a két sörrel, ami Mad Scientist tekintetben viszonylag hosszabb időnek tűnik (már ha nem hordóérlelős projektről van szó), de a kollab szintje és a nagyüzemi minőségbiztosítási rendszerek ismeretében ez nagyon gyors tempónak számított.

Miként zajlott a projekt lebonyolítása? Közösen találtátok ki a márkanevet és a söröket is?

Dreher: Így van. Minden döntést közösen hoztunk meg. A magyar sörfőzés története igen nagymértékben összefonódott Kőbányával, számos sör – legyen az nagyüzemi vagy kisüzemi – itt született meg és hódította meg Magyarországot vagy Európát, vagy akár az egész világot. A kőbányai gyökerek előtti tisztelgés ez, hiszen erre az örökségre épül a márka. Az X egyértelmű utalás a kerületünkre és az együttműködésre is, ami a Mad Scientist más márkáiban is megjelenik. Így a márkanév egyszerre jelképezi a hagyományt és az újítószellemet, mely azt gondoljuk, mindkét cégnek sajátja.

Egy olyan időszakban, ahol az IPA a leginkább keresett sörtípus, hogyhogy lagert főztetek és nem egy IPA-t?

Mad Scientist: A kihívás érdekelt minket, hogy megmutathassuk, mennyi potenciál van még ebben a mindenki által ismert stílusban, ami globálisan is reneszánszát éli a kisüzemi sörfőzők között is. Szerintünk azért lett igazán jó ez a sör, mert magas minőségben, tradicionális eljárásokra építkezik, de közben mégis izgalmas tud maradni és egy pillanatra sem laposodik el.

Mi volt a legmeglepőbb a közös munkában?

Mad Scientist: Nem tudtuk, mire számítsunk egymástól, mert soha nem dolgoztunk még ekkora szervezettel. Pozitívan csalódtunk aztán, mert felsővezetői szinten nagyon láttuk a jóakarást és szándékot, míg üzemi szinten rengeteget tudtunk profitálni abból, hogy olyan minőségbiztosítási rendszerekbe tekinthettünk bele, illetve know-how és eszközpark lett velünk megosztva, amire kisüzemi szinten korábban esélyünk sem volt. Ez hosszútávon még minőségibb, stabilabb Mad Scientist söröket fog eredményezni a Kőbánya X branden túl, amiért nem győzünk elég hálásak lenni.

A recepteknél lehet arról beszélni, hogy hány százalékban adta a Dreher és a Mad a saját elképzelését bele? (pl. a stout inkább Mad recept, míg a lager inkább Dreher)

Dreher: Szerettük volna, ha mindkét csapat egyformán kiveheti a részét a Kőbánya X teljes történetéből, ezért készül egy sör nálunk és náluk is. A tervezést és a sörök főzését is közösen csináljuk. Partnerek vagyunk, nincsenek alá- és fölérendeltségi viszonyok.

Mad Scientist: Mindkét oldalon élveztük az utazást és azt, hogy milyen új világok nyíltak ki mindkettőnk előtt. A gyártás megosztása azért így történt, mert várakozásaink szerint az Underground Lager jelentősen nagyobb mennyiségben fogy majd, mint a Catacombs Coffee Stout. A Coffee Stouthoz szükséges termelési kapacitás várhatóan éppen megfelel a mi kapacitásunknak.

Hogy látjátok a fogadtatását az Underground Lagernek?

Mad Scientist: Meglehetősen pozitívnak. Persze tudtuk, hogy mindenkit nem lehet boldoggá tenni és a sörgeekek némelyikében felmerülő kérdések-kételyek nem annyira a söröknek, hanem az együttműködésnek szólnak majd, de ez közel sem lepett meg minket, hogy érkeztek negatív vélemények is. Ez jól is van így, nem kell mindenkinek fenntartás nélkül szeretnie ezt. Sokan próbálták meg a hátsó szándékot keresni mindenféle adóoptimalizálási meg piactorzítió célzattal, de a trükk az, hogy nincsen trükk. Ez egy kollab, ami semelyik kicsi vagy nagy ellen nem szól, hanem inkább ledönt pár rosszul berögzült előítéletet. Hogy megmutassa azt, hogy egy nagy sörfőzdében nem gonosz emberek, vagy rossz szakemberek dolgoznak, és hogy a kisüzemi sörnek sem kell túlcsavartnak vagy extrém drágának lennie. Közösen jelentkeztünk most két tétellel, aztán remélhetőleg tudunk még tovább menni mindenki legnagyobb örömére. Alapvetően a fogyasztók úgy látjuk, hogy szeretik és szívesen nyúlnak rá az Underground Lagerre boltok polcain. Nem csak egyszeri jelleggel próbálják ki, hanem - bár ezt merészség kijelenteni pár hét után - mindig bekerül a kosárba egy-egy doboz a hétvégére, vagy egy tálca a hétvégi bulira. Ez volt a cél. Mostanra már látjuk, hogy azok a fogyasztóink, akiket elbizonytalanított az együttműködés híre, azáltal, hogy megismerték a hátterét és megkóstolták az eredményét is, nem csak megbékéltek vele, de már örülni is tudnak neki.

Tervezitek, hogy ezek a sörök akár csapra is kerülnek? Például sörfesztiválokon vagy a Dreher márkakocsmákban?

Dreher: A termékek alapvetően 0,33 literes dobozban lesznek elérhetők. A kiemelt vendéglátóhelyeken ezen felül, a későbbiek során tervezünk 20 literes hordóval is készülni a Catacombs Coffee Stout esetében.

Mit vártok a Catacombs Coffee Stout napokon belüli bemutatásától?

Mad Scientist: Hogy végérvényesen igazolja a kollaborációs márka létjogosultságát. Meg persze izgatottak vagyunk, hogy egy ilyen stílust szélesebb rétegek elé tudunk vinni.

Sörfesztiválokon lehet majd találkozni a Kőbánya X branddel?

Dreher: Az Underground Lagerre és a Catacombs Coffee Stoutra is nagyon büszkék vagyunk és a lehető legtöbb helyen szeretnénk megmutatni őket a közönségünknek. A Kőbánya X Underground Lager esetében ráadásul egy olyan receptet alkottunk meg a Mad Scientist csapatával, ami tökéletes választás azoknak a sörkedvelőknek, akik szeretik a klasszikus láger söröket, egyúttal kedveznek a sörfesztiválozóknak is, akik egy jól megkomponált sört szeretnének sokáig élvezni, és persze azoknak is, akiknek egy fesztivál ízkalvalkádjában jól esik megpihenni egy ilyen kristálytiszta ropogós lageren. Ugyanakkor a jelenlegi időszakban a naponta módosuló vírushelyzet miatt nehéz konkrét fesztiválokról nyilatkozni. Amit biztosan tudunk mondani, hogy a héten startoló Belvárosi Sörfesztiválon kint leszünk.

Mennyi sört főztetek és palackoztatok? Ez csak egy kezdeti mennyiség és állandóan főzni fogjátok őket vagy „limitált” lesz?

Dreher: Terveztünk egy kezdeti mennyiséget, de persze fontos, hogy lássuk, hogy fogadják majd a termékeket a fogyasztók. A Catacombs Coffee Stout augusztusban jött csak ki, így érdemes megvárni annak a fogadtatását is. Ne felejtsük el, hogy a Kőbánya X egy új márka, és egy új márka felépítéséhez idő kell.

Mikor érkezhet az újabb tagja a Kőbánya X-nek? Elárulhattok erről valamit?

Dreher: A közös ötleteléseken számos lehetőség felmerült, mire kiválasztottuk az Underground Lagert és a Catacombs Coffee Stoutot. Kíváncsian várjuk, hogy mit szólnak a fogyasztók ehhez a két sörhöz, mert még vannak ötleteink.

Mik a távlati tervek a márkával? Közös kocsma esetleg?

Dreher: Az együttműködésünk kimondottan a Kőbánya X-ről szól. Jelenleg a márka építésén van a fókusz, arra vonatkozóan is persze sok ötlet van, meglátjuk, mit hoz a jövő.

Ha újrakezdhetnétek, akkor csinálnátok esetleg valamit másként?

Mad Scientist: Nem izgultunk volna ennyire. A kollab miatt sem, meg amiatt sem, hogy milyen lesz a végeredmény... (Szerintünk jó lett.) Külföldről és belföldről is, más kisüzemi sörfőzdéktől mindenesetre sok gratulációt kaptunk a kollab hírére, ez azért szintén jól esett. Meg talán még bátrabbak lettünk volna a stílusok és a debütáló sörök kiválasztásánál.

2020 Szűretlen. Fejlesztette: Totel