Main Area

Night Shift Vintage 2020 / Russian Imperial Stout bourbon hordó - TESZT

HORIZONT Brewing
Sörfajta Russian Imperial Stout BA
Szín Fekete
ABV 12%
IBU N/A
Kiszerelés 0,33 üveges

Sörfőzde leírása a sörről

Már 2018-ban megjelent ez a változat és azóta is töretlen a sikere. Idén ez 12% alkoholtartalommal, frissen ürített bourbon hordókból került egyenesen
a palackba. 

Ezek a hordók a vastag, sötét, fekete sörnek gazdag vanília és bourbon ízjegyeket adnak, melyek így együtt egy komplex ízhatást eredményeznek.

Büszkén ajánljuk minden sörszeretőnek a Night Shift széria zászlóshajóját!

TESZT

Az első szériát még 2017-ben dobták piacra, ami "csak" egy RIS volt, de a nagyon jóféle verzióból. Aztán a sikeren felbuzdulva a következő évben már elkezdték csavarni a dolgokat, ugyanis képbe került a whiskey hordós verzió is a sima mellé, ezzel már két tagúra bővítve a szériát. Aztán tavaly már teljesen elszálltak a sörökkel, mert a két sörből rögtön 4 lett! Miközben lehetett még kapni a 2017-ben elrakott eresztésből is, volt 2018-as verzió is és ezek mellé jöttek az új jövevények, a Caribbean Rum és Tennessee Whiskey hordós verziók. Itt már mindenki azt gondolta, hogy nem lehet ezt már fokozni, de idén még erre is rátettek egy lapáttal. 2020-ban összesen hat verzióban lesz elérhető a Night Shift széria!

Tesztünk alanya mondható a sorozat zászlóshajójának, hiszen ez az alapokhoz nyúl vissza. Tökéletesen igaz az a kifejezés rá, hogy egyszerű és nagyszerű.

A sört kitöltve már kicsit kirázza az embert a hideg, mert egyrészt meglátja a kőolajra emlékeztető színt, ami többnyire egy elég komplex és erős sört takar, ami ennél a sörnél csak jót jelenthet. A második dolog, ami feltűnik a kitöltéskor az illat. Vanília, kis bourbon és még egy kis étcsokis beütés is van benne. Szerintem ezt el tudnám illatolgatni vagy 30 percen keresztül. 

Aztán a teljes mámor az első kortynál csapja arcon az embert (na meg az alkohol). Érződik rajta, hogy még kell legalább pár hónap neki ahhoz, hogy szépen összesimuljon, de már most is abszolút hozza az elvárt szintet. Nekem kortyban leginkább a hordós érlelés és a csokis beütés az, ami visszaköszön, bár még sosem nyalogattam igazi bourbon hordót belülről (kívülről sem). Én alapból is bourbon-t iszom, ha valami töményebbet szeretnék kóstolni, így nekem a bourbonre jellemző testesség az ízben is kiérződik. 12%-os sörről van szó, mondanom sem kell, hogy egy palackkal már bőven "jól lehet lakni". 

A Horizont megint kiadott egy olyan Night Shiftet, amire azt kell mondanom, hogy kötlező darab és 1 üveggel el kell rakni legalább egy évre belőle. A 2025- ös lejárati időt elnézve akár többre is el lehet. Tavaly kimaradt az "alap" bourbon hordós RIS a szortimentből, mert más vizekre eveztek, de én csak üdvözölni tudom, hogy visszahozták. Hamarosan jön a két wheat wine tesztje is, addig is vegyétek meg ezt, nehogy lemaradjatok! 

Hol kapható?

EZEKET KÓSTOLTAD MÁR?

2020 Szűretlen. Fejlesztette: Totel