Main Area

Only Light Can Do That - TESZT

MONYO Brewing
Sörfajta Cream ale
Szín Szalmasárga
ABV 5,1
Kiszerelés Csapolt, Üveg - 0,33 l

Vanilla Cream Ale

Teszt

Bár a Heist Brewery neve nem tartozik a minden nap emlegetettek közé még a megszállott sörösök világában sem, a főzde azért néhány embernek ismerős lehet, aki már egy ideje igyekszik lehalászni minden izgalmas újdonságot. A szóban forgó angol főzde ugyanis szinte hónapra pontosan tavaly szivárgott be az itthoni köztudatba, méghozzá egy vérnarancsos kollab főzettel, melyet a Balkezessel hoztak össze. A Blood Love Rhetoric elég jól sikerült, a srácok pedig jó fejnek bizonyultak, így idén sem maradt ki a magyar látogatás, most azonban a főzdepark került a célkeresztbe nem csak 1, de rögtön 2 főzet erejéig. A hazai partnerek ezúttal a Horizont és a Monyo soraiból kerültek ki, a különböző helyeken készült sörök azonban mégis összeforrtak: a két főzet ugyanis gyakorlatilag egy sütemény két részét alkotja meg. A Horizonté lett a csokis tészta egy imperial milk stout képében, a vaníliás krémet pedig a Monyóval keverték ki a vendégek cream ale-nek álcázva. Ilyen felvezetés után pedig nem volt kérdés, hogy a sörduó is felkerül a tesztelendők listájára.

A krémért felelős Monyo itthon viszonylag ritkán kóstolható stílussal, a cream ale-lel igyekezett megragadni a torta töltelékét, mely meglepően áttetsző, szalmasárga, apró habú folyadék képében valósult meg. Bár látványra akár még egy lagerrel is összekeverhetné az avatatlan szem, viszkózus lefolyása mellett az egyértelmű és intenzív vanília sodó illat is helyreigazít minket: ez mégsem lesz egy könnyű ivós sör. És nem is lett. A sör alig akar kicsöpögni a pohárból, de mikor nyelvünkre telepszik, feltekeri az íz intenzitást és egy az egyben bemutatja, milyen lenne, ha most a pohárból egy bourbon vaníliapudingot kanalaztunk volna ki. Esküszöm, még a sűrűbb részeket is ki lehet érezni az italból. Az íz pedig – mivel a folyadék aligha mászik le az ember nyelvéről egyhamar – kitart a világ végéig és még azon túl is legalább 1 napig.

Ez a sör igazából vanília sodó. Kész. Ez volt a cél, ezt szállították: sűrűn, intenzív ízzel és hosszantartóan. Ez pedig nem csak egy hatalmas plusz az édesszájúaknak, de egy olyan technikai bravúr, ami mindenképp megér egy próbát. Mert ilyet még úgy sem ittál, sőt hasonlót sem!

Hol kapható?

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel