Main Area

Palackba zárt Reketye

A Reketye háza táján már nem csak a dobozok sorakoznak katonásan, de jó pár pezsgőspalack is megjelent a nevükkel fémjelzett polcon. Kicsit utána jártam, mit rejt az ünnepi csomagolás.

Sokszor veszem észre sörös üzletekben, hogy egy-egy borsosabb árú különleges kiadást percekig bámulnak az emberek tanácstalanul. Itt pedig nem csak a „beugrottam ajándékért ismerősömnek” jellegű emberekre gondolok. Persze a hezitálás megérthető, ha egy egységért - legyen az bármilyen „családi méret” - több Mátyás királytól kell megválni. A név persze lehet egyfajta minőségi garancia, de pusztán egy, a csapat ízlését elhibázó ízvilág is ahhoz vezethet, hogy nyakunkon marad a sok sör.

Ez futott át a fejemen, mikor a boltban a Reketye ünnepi, nagy üveges söreit bámultam. Az utóbbi idő tapasztalatával a főzde nálam elérte, hogy gyakorlatilag vakon bízzak abban, hogy tőlük még közepes sör sem kerül ki, de mi van azokkal, akik a sorozat nagy részét alkotó savanyú söröktől esetleg tartanak? Itt született meg az ötlet, hogy be kellene mutatni, mire képesek ezek a viasszal lezárt, prémium sörök. Hála a főzde és a szegedi Cirmi gasztrokocsma segítségének, az elképzelést nemsokára tett is követhette, hiszen hozzájutottam 1-1 palackhoz az amúgy mindenhonnan szépen elkapkodott 7 féle ünnepi sörből. Összetrombitáltam hát kis kóstoló körünket és már repültek is le a viaszsapkák a kupakról.

A kóstolás első felét a Transmutation sorozat tette ki. Ebben a szériában a savanyú wild ale különböző gyümölcsöket kapott az érlelés alatt (nekünk sorrendben málnát, epret, barackot és szilvát), illetve 5. tagként megkóstolhattuk, mit tud az alapsör kékfrankos hordóba töltve. Bevallom, erre a részre voltam a leginkább kíváncsi, hiszen a tételek íze egy enyhe nüansztól egy teljesen más karakterig bárhogy különbözhetett elméletben. Szerencsére azért volt részünk a kellemes izgalomban bőven.

Első (vélhetően legkevésbé markáns) tételünk a málnás változat lett. Bronz sört kapunk, hab nélkül, boros jellegű illattal. A málnát inkább az ízben, ott is a korty végén lehet felfedezni, elég szolidan. A sör maga egyáltalán nem bántóan savas (bár mint később kiderült, a savdominancia még így is itt a legerősebb), a korty sima és kissé malátás is. Kezdésnek (és a stílussal ismerkedőknek) jó választás.

Nekünk viszont következett az eper. Az eltérést itt már a szín is jelezte, hiszen ez inkább arany és rózsaszín közé csúszik. Hab itt sincs sok, de az illatban már határozottan ott a szamóca. Ízében az eper úgyszintén felismerhetőbb, középen érkezik elég intenzíven amolyan mirelit eperturmix jelleggel. Az alapul szolgáló sav itt még szolidabb, a sör sima, már-már vizeskés, laza.

A bogyós gyümölcsöket magunk mögött hagyva a barack volt a soron, ami aranysárga színnel mutatta be magát. Illata teljesen eltért az eddigiektől, a domináns borosság eltűnt, helyét magától hullott, érett barack vette át. Ehhez mérten a gyümölcs az ízt sem finomkodja el, itt nem a gyümölcsöt kell keresgélni, hanem minden mást. A barack túlérett, magról leomló íze végignyúlik az egész kortyon méghozzá úgy, hogy a sör megmarad sima és inkább savanykás mint durván savas. Már ekkor elkönyveltük azt, ami később be is igazolódott: A kóstoló egyik közönségkedvencével volt dolgunk.

A gyümölcsös sörök sorát viszont még nem zártuk le, hiszen adósak voltunk még a szilvának egy kóstolóval. A sör érdekes módon leginkább a barack aranysárga színére hajazott, nem festette meg a sört. Illatban viszont már egyértelmű lett a különbség: itt is a szilva dominált, igaz, a baracknál szolidabban. A sör íze hozzásimult a mezőnyhöz abban a tekintetben, hogy itt is lesimult, szolidan savanyú alapot kapunk, amin végigfut a szilva íze, viszont a kortyot nem uralja olyan intenzíven, mint a barack.

A Transmutation 4 gyümölcsös „szín” kártyája mellé a kékfrankos mintha egy jokerként érkezett volna meg. Ezt már a palack más színű címkéje is jelzi, de a sör kitöltve teszi ezt teljesen egyértelművé: mintha vörösbor lenne a pohárban, úgy színre, mint illatra. És mint kiderült, ízre is erős a hasonlóság: a savasság itt inkább a bor csersavát idézi meg, de kékfrankoshoz méltóan könnyű és kissé gyümölcsös. A szájat a korty vége után is maximálisan kitölti és gyönyörűen mutatja be a sörös alap és a bor jellegét úgy, hogy egyik sem csorbul, inkább egy harmadik, önálló entitásként emelkedik ki. A Kékfrankos borok iránt elfogult kis szívemet a barackkal együtt megnyerte, kis meglepetésemre azonban ezzel nem voltam egyedül. A másik közönségkedvencet avattuk a Kékfrankos személyében.

A Transmutation csapatot magunk mögött hagyva következett a kóstoló második, rövidebb része, hisz 2 sötét sör, egy milk porter és egy félig Reketye imperial stout is várt még ránk (utóbbi a Kővári Gergős társulás, az Urban Bastards terméke). Amazt persze meghagytuk záró tételnek, így már pukkant is a Kwanzaa, a tejes porter.

A sör szép vörösesbarna színnel érkezett hozzánk, tetejét díszít kis habbal és kimondottan tejcsoki illattal. Egy savanykás gyümölcstál utáni desszertet kaptunk, ami simán és csokisan nyit, íze az előzőekhez hasonlóan szépen elnyúlik, hogy végül egy kávésabb, füstösebb befejezésbe fusson ki. Ez utóbbi azonban kevésbé meghatározó, inkább a tejes csokoládét kapjuk arcba melegedés után ki-kikukucskáló alkohollal, amitől az élmény olyan lesz, mintha egy rumos forró csokit innánk.

A kóstoló lezárását a Reketye-Kővári koprodukcióaz RHDKZ! képezte, melynél még véletlenül sem tévesszen meg senkit a nagy betűk közé beszúrt O, A és É szövegbuborék. Az imperial stout a maga éjfekete színével zárja a sort, illatában is a fekete csokoládé keveredik a kávéval. A korty eleje édeskés, szinte gyümölcsös, de ezt gyorsan váltja az egész élményt meghatározó kávés-cikóriás íz, mely olajosan beteríti az arcot és alkohollal melenget. A lezárásnál itt is kapunk egy adag füstöt.

A sor végén a visszakóstolásnál a kékfrankos és a barack palackja jár leginkább körbe, de én teszek róla, hogy a Kwanzaa se maradjon meg. Ezután pedig elérkezünk oda, hogy nem csak ezekből, de semmiből nem marad az üveg alján, ez pedig jelent valamit.

A palackokon végigtekintve pedig maximálisan elégedettek vagyunk. A Transmutation sorozat nagyon szépen terelgette a savat úgy, hogy a sör épp kellemesen, sőt befogadhatóan savanykás, az íz pedig sima lett. Minden gyümölcs más karaktert adott a sörnek, nem ragadt meg a dolog a különböző ízesítések szintjén ugyanarra az alapra. A kékfrankos és a barack nálam simán bekerült az év élménye kalapba, de a többiek sem sikerültek sokkal gyengébbre. Ami a sötét söröket illeti, azok közül a Kwanzaa végtelen krémes-csokis jellege lepett jobban meg, de volt, aki inkább a RHDKZ masszívabb, nyersebb és kávésabb ízéért volt oda, ez tehát már pusztán ízlés kérdése.

Arra a kérdésre tehát, hogy megéri-e egy nagy palackos Reketyét örökbe fogadni a boltban részemről egy mindegyikre kiterjedő, egyszerű igen a válasz. A palackok esetében ugyanis nem csak a méret, a viasz, vagy a néhol felbukkanó dugó teszi különlegessé a sört, itt minden esetben a beltartalom a nagyobb szám!

 

 

2018 Szűretlen. Fejlesztette: Totel