A sörforradalom receptje mindenkinek ismerős lehet már: adott egy béna sörrel elárasztott piac, egy pár lelkes amatőr, aki ezt megelégeli és pár év múlva a Kőműves Sanyi bá’ is meg tudja különböztetni az IPA-t a saisontól. De mi van azokkal az országokkal, akiknek eleve jó söreik vannak? Vagy akik még „borosabbak”, „vodkásabbak”, mint mi? De legfőképp mit isznak azok, akikről még ennyi sztereotípia sem kering a köztudatban? Ha van alkalmam, ennek próbálok utána járni. Most éppen Nürnbergben.
Egy családi út kapcsán keveredtem ki Bajorország 2. legnagyobb városába, Nürnbergbe, és ha már ott voltam, igyekeztem felkeresni néhány kraft sörös helyet. Persze, mivel a látogatásom nem több hetes sörtúra volt, néhány megfigyelés torzíthat kissé, de mivel már a kint töltött hétvége alatt is valóságos élményzuhanyt kaptam, úgy gondolom, nem árt, ha megosztok itt pár általam megfigyelt tendenciát.
Nürnberg az egyike azon városoknak, amit bárkinek merek ajánlani, akár „száraz” kirándulásra is. A hely legnagyobb nevezetessége a közepén álló óriási vár, ami nem kicsit komolyabb építmény a nálunk sokszor látott „3 kő egymás hátán” emlékhelynél. A régi falak rejtik az óvárost is, ahol a legjobb söröző- étkező- és bulihelyek találhatóak.
Túrámat itt, a Mr. Kennedy-ben kezdtem. A kocsma kívülről csinos, de szerény, kicsit kiesik a sodrásból, szóval nem egy turista csapda. Belső része valami furcsa keveréke a német kocsmáknak, az angol puboknak és az eklektikus magyar kraft bároknak. Nem nagy, viszont minden centije egy nyugodt, otthonos hangulatot áraszt és az embernek az az érzése, itt mindenki ismer mindenkit. Még minket is, akik először léptünk be ide.
A csaplista szintén nincs túlragozva: 4 féle sör, mindnél 1-1 ár. Érdekes, hogy az ivósörökből (pils) egyértelműen a korsó az egység, míg a masszívabb, izgalmasabb italoknál (duplabak) a 0,3-as poharat lehet rendelni 3,5-4 €-ért (ami magyar tárcával nem kevés, viszont kinti viszonylatokban kb. egy nagyüzemi sör ára). Kellemes meglepetés, hogy itt – és jellemzően a többi helyen is – csapolják a ház sörét, amit a tulajdonos saját bevallása szerint „ott hátul” főz és már „készül az új adag”. A főzdekocsma tehát a errefelé nem látnivaló, inkább alapvetés. A főnök egyébként a szintén helyi New Beer Generationból épp akkor lépett ki, ráadásul a müncheni egyetemen is besegít a TUM nevű formációnak. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a palackos tételek közül is még egy rakás sörfőzdét (ha valaki utána nézne: Orca Brau, Hopferei Hertrich és Ravenkraft) mutatott csak Nürnberg közeléből, láthatjuk, hogy a kraft sörös élet elég rendesen pörög a régióban. Persze mit vár az ember, ha a saját sör főzése nem pár 10 éves ötlet, hanem évszázados hagyomány?
A helyi italoktól elkanyarodva azért belefutottam pár ismerős német palackba is: A Camba Bavaria vagy a Crew Republic már hozzánk is eljutott. Külföldről leginkább az amerikai és az angol kraft sör van jelen, és természetesen a belga vagy holland sörök sem maradnak ki. A felhozatal kb fele itt is ismeretlen, de egy Punk IPA vagy egy Sierra Torpedo azért akad.
A lokális főzetekre visszakanyarodva jó pár megkóstolása után azt vette mészre, mintha az ottani sörfőzőknek teljesen más lenne a céljuk. Ritka volt ugyanis a nagyon extravagáns, mindent felforgató sör, inkább csak a jól lefőzött trópusi IPA-kávés-csokis stout tengelyen mozgott a legtöbb kóstolt tétel. Az izgalmat viszont nem is ez jelentette, hanem az, hogy bánnak a helyi, hagyományos fajtákkal. Egy bock vagy egy weizen ugyanis pont ugyan olyan gyakran szerepel az itallapon, mint bármelyik, újhullámos típus, ráadásul ezeken a recepteken is mernek csavarni egyet. Persze szép lassan hozzánk is visszatalálnak a komolyabb alsó erjesztésű sörök, de itthon még közel nincs az a harmónia, ami kint tapasztalható.
Ez a hozzáállás egy másik, inkább bulira berendezkedett helyen (Hausbrauerei Altstadthof) csúcsosodott ki, ahol a csapokat csak a „tradicionális nürnbergi vörös sör” és verziói foglalták el, míg üvegben nem volt ritka a hawaii vagy a skót sör sem. Egyébként ez esetben a „házi sörfőzde” név ne tévesszen meg senkit, a hely inkább egy kissé „csíkisörös” léptékű étterem- és kocsma komplexum és bár csapjairól tényleg korrekt sörök folynak, a hangulatot nekem a vitrinbe kiállított palackokon túl nem sok más tényező szolgálta. Egy érdekességnek mindenesetre rendben volt, sőt megkockáztatom, az ételeik is megérhetnek egy misét, már ha sikerül az embernek úgy asztalt foglalnia, hogy azt a személyzet észre is veszi.
Ilyen céllal egyébként a Zum Albrecht Dürer Haust merem ajánlani (Nürnbergben majdnem minden Dürer, deal with it), ahol elfogadható árért, egyszerű, régi németes környezetben szolgáltak fel kifogástalan helyi jellegű ételeket, immár sokkal jobb hozzáállással a vendéghez. Itt kóstoltam egyébként a nagyüzemihez legközelebb álló söröket, de míg az Augustiner-Bräu palackjait itthon a szakboltokban látni csak, az étteremben ez volt a folyó sör. Mindenesetre folyósör vagy nem, a főzde Edelstoffja nálam simán hozta a kraft sörözőben tapasztalt színvonalat.
Látogatásom idejéből tehát ennyire futotta, de már ebből is látszik, hogy a nürnbergi kraft sörös élet elindult, csak más úton, mint a magyar. Itt ugyanis az új, izgalmas sörök nem fejlesztett verziói a réginek, hanem méltó alternatívái. Talán ennek is köszönhető, hogy jellemzően kevés a kiemelkedően jó vagy a brutálisan gyenge ital is, a lényeg, hogy mindenkinek legyen saját söre, amit a vendégkör eliszogat.
