Main Area

Plzenben jártunk, Pilsner sörfőnököt találtunk

Nemrég kint jártunk a Pilsner Festen, ahol megnézhettük hogyan is mulatnak amolyan cseh módra. De nem csak mulatozni voltunk ám kint, hanem összefutottunk egy interjú erejére a Pilsner sörös fejesével is!

A Pilsner Festen még nem jártunk, de már régóta tervben volt, hogy megnézzük mégis hogyan néz ki az ünneplés Plzenben. Nyilván nem csak sörözni mentünk ki, hanem ha már ott voltunk, akkor kimaxoltuk a lehetőségeket. Ez többek között azt is jelentette, hogy például az éppen aktuális Pilsner fősörfejessel is leültünk egy sör mellé, hogy átbeszéljük az élet nagy dolgait és természetesen a Pilsner jelenét és jövőjét is!

Kamil Ruzek-kel egy Pilsneres eseményen sikerült összefutnunk, ahol a világ minden tájáról lehetett Tapsterekkel találkozni, akik kifejezetten a sörfesztre érkeztek. Ez amolyan előivás és szakmai egymásra találás volt a csapolómestereknek is, hiszen amikor a világ minden táját mondjuk, akkor itt szó szerint kell érteni azt! Szerencsére a nagy szakmázás közben sikerült pár szóra elkapnunk Kamilt. Természetesen nem más volt a kérdéseink fókuszában, mint maga a PU terve és a mostani helyzete a piacon.

Ők a PU-ra, mint egy világmárkára tekintenek és ez teljesen igaznak is bizonyul azt figyelembe véve, hogy amióta az Asahi megvásárolta a cégcsoportot már Ázsia is egy teljesen új piaca lett a márkának. Ezzel már tényleg elmondható, hogy a világ másik végén is lehet kérni egy csapolt Pilsnert. Plzenben azon dolgoznak, hogy ne csak egy sörmárka legyen a PU, hanem annál sokkal több, egy életérzés legyen. Ezt többek között azzal is szeretnék elérni, hogy a minőségre óriási hangsúlyt fektetnek, aminek a leginkább szembeötlő példája a PU Tapster programjuk, amiben gyakorlatilag márkanagyköveteket nevelnek, akik minden országban állandó jelleggel ügyelnek arra, hogy mgfelelően jelenjen meg a márka és emellett tökéletesen képzettek legyenek a csaposok is. Világszerte több mint 200 Tapstere van a PU-nak, amit Kamil egyszerűen csak „Army of the tapsters” jelzővel aposztrofált.

Ha a magyar vonatkozásait nézzük a PU-nak, akkor elég jól állunk világszinten. Magyarországon két ismert(ebb) Tapsterrel indult a sztori, Polgár Indivel és Wendler Kristóffal, de ahogy teltek az évek ők maguk is egyre több embert képeztek ki és mostanra már 15 Tapster van az országban. Ha ez nem lenne még elég meggyőző azt illetően, hogy jó helyen vagyunk nemzetközi szinten, akkor még azt is érdemes megemlíteni, hogy a Szimpla Kert adja el a legtöbb Pilsner-t világszerte a csehországi helyeket leszámítva! Nyilván ehhez hozzájárul az is, hogy a Szimpla nem csak a magyaroknak szól, hanem egy turistalátványosság is, de ez nem von le semmit az érdemeiből.

Kamil Ruzek egyébként nem egy teljesen irreleváns szakmából nőtte ki magát a PU sörfőnőkévé, hanem már a céghez kerülése előtt is oda volt a sörért. A University of Technology-n tanulta ki a sörfőzés csínját-bínját és ott szerzett Brewmaster titulust is. De mindennek az alapját az adta meg, hogy otthon is főzött sört és ott szeretett bele ebbe az egész világba. 17 éve tartozik a sörgyár kötelékébe, még 2002-ben minőségellenőri specialistaként kezdte a pályafutását. Azóta szépen lépegetett a ranglétrán és élvezte minden percét a PU-nál eltöltött időnek.

A beszélgetés közben konkrétan látni lehetett a tüzet Kamil szemében, úgyhogy szerintem a legjobb emberrel sikerült pár szót váltani!

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel