Main Area

Sörár a szegedi rakparton

Mit ünneplünk augusztus 20-án? És az államalapítás mellett?

Szegeden bizony a jó söröket, ételeket és koncerteket is, hiszen idén 4. alkalommal rendezik meg a déli város legnagyobb sörös buliját, a Rakpart Fesztet. Akinek valami véletlen folytán kimaradt az első 3, annak csak annyit mondok: többek közt ez a fesztivál volt az, amely számomra a kezdetekben rámutatott, mennyire király sörök vannak az országban. Az évek során kitelepedett már a Tisza-partra a Reketye, a Mad Scientist, a TuffBuzz és a Hopaholic sörjárgánya, csak hogy a nagyobb neveket soroljam és megismertette Szeged népét azzal, mit tud a kezdetben még furán csengő nevű főzde. A hangsúly idén is az ismeretterjesztésen van, hiszen néhány visszatérő mellett a 2018-as placc az új feltörekvőké. De nézzük is sorban, kiket bír el a rakpart a tűzijáték ideje alatt.

A sörkínálat

A sort talán a nagy(obb)üzemi főzdékkel kezdeném, akik azonban szerencsére a magyar, angol, német és cseh sörvilág jobb részeiről érkeztek. Lehet majd a Paulaner München, a Guinness, a Warsteiner, a Primator Brewery és a Pécsi Sörfőzde söreit inni, melyek közül az utóbbi 2 lehet érdekesebb. A pécsiek búzasöre már a nagyüzemi sörteszten is kellemesen meglepett, és ha itt nem a bolti ár többszöröséért mérik majd, elég nagy slágere lehet a fesztiválnak. A Primatort ezzel szemben inkább nagy méretű kisüzemként tudnám megjelölni, akiknél könnyen bele lehet futni a hazaiakkal is versenyre kelő sörökbe (a dupla IPA például elég nagy telitalálat).

Aki maradna az old school ízeknél, de már kinőtte a nagyüzemi kínálatot, annak kapóra jöhet az Etyeki Sörmanufaktúra, a Fóti Sörfőzde és testvére, a Bigfoot standja. Itt bőségesen találni majd lagereket, de az IPA-k ízvilága is a hagyományos vonalat viszi tovább. Innen lehet egy apró kivétel a fótiak Flamingó tropical IPA-ja, ami konkrétan egy masszív trópusi gyümölcslével kevert sör. Nekem is volt hozzá szerencsém, igen érdekes ital lett, sörgeekeknek mindenképp ajánlom megkóstolásra. Ilyen is van.

A szokásos fesztivál-főzdéket idén a Ludas Sörfőzde, a Sümegi Sör és a Szarvasi Sörfőzde képviseli, no meg pár szegedi és környék beli specialitás, mint a Zsombói Kézműves Sörfőzde, a Kecskeméti Sörmanufaktúra, a helyi Partiscum és persze a kihagyhatatlan Csíki Sör.

A helyieknek szintén ismerős lehet a Szent András Sörfőzde busza a nagy melegben kiváló Ogre pils-zel, na meg azokkal a meggyes, szilvásszőlős és málnás sörökkel, amikre a sörrajongók is elismerően bólintanak.

A visszatérők között említhető szintén az Ugar, akiknek a frissen készült pusztai szuperhősökkel dekorált New England IPA-jukat nem rég teszteltem (és valószínűleg fogom is). Ide már a címke designért megéri beugrani, a végén úgyis a sörökért maradsz.

Még nem megszokott résztvevő, de a városba már a legutóbbi fesztivállal is beköszönt a Bäder Sörfőzde, a Viharsarki Sernevelde és a Foltos Farkas. Közülük a Bäder a hagyományosabb vonalat képviseli, Félegyházi söreik közül a Strong Ale-t teszteltem is. A gyulai Sernevelde ezzel szemben a lagereseknek kedvez, hiszen a kis főzdéktől szokatlan módon itt a húzósör a cseh pilsner. A Foltos Farkas ezzel szemben kakukktojás, hiszen az ő személyükben nem főzdét, hanem több főzdétől szemezgető kereskedőt tisztelhetünk. Láttam már náluk söröket az Ugartól, a KeSertől (szurkolok, hogy hozzák a kecskemétiek újdonságát is), és a Bädertől is. Hogy most mivel készülnek, még rejtély, de az előzetes tapasztalat alapján bizakodó vagyok.

A felsorolás végére hagytam személyes favoritjaimat, a sort ugyanis a Hopfanatic Brewery, a Guri Sörfőzde és a Vaskakas Sörfőzde egészíti ki.

A kiskunhalasi Hopfanatic szintén a Rakpart veteránja és eddig minden alkalommal kedveskedett nekünk valami ütőssel. Nem is olyan régen az ananászos P.P.A.P.-hoz és a citrusos Revenge of the Marmalade-hoz volt szerencsém, azóta pedig befutott egy új saisonjuk Like It Dry néven. De bármit is hoznak ki, nem lehet okom panaszra, mint ahogy azoknak sem, akik bírják a tőlük folyó komló cunamit.

Ezzel szemben a Guri sokaknak idegen lehet, de csak akkor, ha nem törzsvendégei Szeged egyik legkirályabb kraft sörös helyének a Malátának (vagy testvérének, a Napfény Műteremnek). Ott ugyanis a jászapáti sörfőzde biztosítja a ház sörét, ami nálam mindig az első választások egyike. A lagerük tiszta és üdítő, az IPA és dupla IPA kellemesen édeskés és komlós, nem utolsó sorban pedig mindezt nagyon baráti áron is csapolják. Ők nemrég egy laktózos stouttal és egy barackos pilsnerrel is kijöttek, tehát náluk is számíthatunk némi újra.

A sor 3. tagja egy igen ritkán levadászható madár, a Vaskakas. Az elérhető 5 sörük mindegyike rendelkezik egy nagyon állat grafikával, ráadásul a belbecsre sem lehet panasz. Elég jól összerakott söröket kapunk, ráadásul nem is a legtipikusabb fajtákból. Érdemes meglátogatni őket, na.

Az ételek

Bár már áradoztam a főzdékről (ez mégis egy sörös blog, ugye), nem szabad elmenni a fesztivál másik 2 vonzereje mellett, hiszen a sör mellé jó kaja és még jobb, ingyenes koncertek is dukálnak. Előbbiről egy hadseregnyi stand gondoskodik:

  • Zing Burger and Co
  • Low Cost Gourmet Trailer
  • Begolyózó – a lángos golyó
  • Smoke and Meat BBQ food truck
  • Mr Czukor
  • Baan’s Kitchen
  • Mr Funk
  • Crispy Chips
  • Rizi Bisztró 2.0
  • Sirató Falatok Chilifarm
  • Nemes Kemencés Lepény
  • Whaffle on Wheels food truck
  • Crepezilla food truck

Ha csak pár helyet kéne kiemelnem, biztosan köztük lenne a Smoke and Meat tiszta, omlós, színhús ételeikkel, a Crepezilla food truck elvetemült arcai elvetemülten jó palacsintájukkal, a szegedicum hamburgerezde Baan’s Kitchen néven, a Begolyózó desszert-lángos-golyóival (beteg, de működik), na és persze a Sirató Falatok Chilifarm, mert szeretem, ha egyszerre ízlik és fáj.

A program

A legnagyobb neveket a végére hagytam, hiszen idén sem kell beérni a szokásos (és évről évre látványosabb) tűzijátékkal: 4 napig kapjuk az ingyen program dömpinget. Igen, program, hiszen szombaton és vasárnap 15:00-tól a Móra Múzeum előtt egy komplett boxgálát toltak nekünk ide a rendezők. Aki viszont békésebb látványosságra vágyik, azt várja a nagyszínpad. A teljes programot a képen találjátok, de engem már az Irie Maffia énekesnője, Sena fellépése és a szegedi hangulatfelelős arcok, a Gypo Circus megjelenése is megvett kilóra. Ráadásul akkor még az ünnepnapi New Level Empire koncert még szóba sem jött!


2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel