Main Area

Több száz német veszi be két hétre a Westend tetejét

A Westend tetőterasza elég felkapott hely lett, mert éppen csak véget ért az egyik sörfesztivál, máris jön a következő. A II. Budapesti Német Sörfesztivál asszisztálja le a VB még hátralévő meccseit és sörben tuti nem lesz hiány!

Tavaly előtt rendezte meg a Serfőző csapata a Német Sörfesztivált, akkor még az Allee melletti sétányon. Tavaly pihent kicsit a dolog, de idén újult erővel tér vissza és a tétet is emelik. A foci VB is adja alájuk a lovat, úgyhogy egészen a Westend tetőteraszáig költöztek a rendezvénnyel és leváltják a Cseh Sörfesztivált a csapok mögött. Mondhatni remek helyzetkihasználás, mert a VB izgalmas része még csak most kezdődik és már be is melegítették nekik a helyet.

A sörfeszten kifejezetten Németországból származó kisüzemi és nagyüzemi sörfőzdék sörei lesznek jelen. Több olyan sört is ígérnek a szervezők, amelyekkel Magyarországon eddig még csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem találkozhattunk. Ezen felül olyan magyar sörfőzdék is kint lesznek, amelyek a Német Sörtisztasági Törvény és a német sörfőzési hagyományok alapján főzik söreiket. A sörök mellett bajor malátaital különlegességeket is kóstolgathatsz majd. Nyilván nem árt, ha van étel is a sör mellé, mert hát nem szeretnénk lemaradni a gólókról a sör miatt elszenvedett bódultságra hivatkozva. Az ételkínálat is természetesen a német gasztronómia köré épül.

A Serfőző rendezvények elengedhetetlen „kelléke” sem marad ki, hiszen Katona Csaba fogja nyomni a stand-upot. Nagy valószínűség szerint nem a meccsek közben fogja szórakoztatni a népet, hiszen úgy nem lenne túl népszerű, úgyhogy a VB mérkőzései között is lesz mit csinálni. Számítani lehet még sörkóstolókra, sörivó versenyekre és halk, hangulatos sramli zenére is.

Ugyanarra érdemes készülni, mint ami a Cseh Sörfesztiválra volt igaz. A belépés ingyenes, készpénzzel lehet majd a standok nagy részénél megvételezni a söröket és egyéb huncutságokat, úgyhogy KP-val készüljetek, ha kimentek. Mosdók tekintetében a Westendben elhelyezkedő alapfelszereltséggel lehet számolni. Üvegpoharat és étel-italt meg se próbáljatok bevinni, mert a kapuban fájdalmas búcsút kell vennetek tőlük, ami egy üvegpohár esetében elég nagy szívfájdalmat okozhat.

 

Hamarosan jövök még egy ajánlóval, hogy mit érdemes kóstolni, milyen sörök lesznek csapon, de annyi biztos, hogy megéri majd kinézni!

 

Ott tali!

 

Helyszín: WestEnd Millenium Tetőkert (1062 Budapest, Váci út 3.)

 

Dátum: 2018. június 30. - július 15.

 

Nyitvatartás: 10:00 - 23:00

 

KIÁLLÍTÓK LISTÁJA

Német Sörök:
Erdinger
Fischer's
Köstritzer
DAB
Radeberger
Schöfferhofer
Bitburger
Wernesgrüner
Braufactum
Büble
Maissel Weisse
Maisel and Friends
Kamba Bavaria
Eichbaum
Paulaner
Hacker-Pschorr 
Warsteiner
Weinheinstephan
Krombacher
Clausthaler
 
Vendégsörök:
Hansdorfer (Holba)
Ok Brewery 
Fóti 
Angol London Pride 
Rizmajer
Sümegi
Csíki Sör 
Kecskeméti
Heineken Hungária import sörei
Hrabal Söröző - Cseh Sörök
 
Étel:
Grill Király
Séf Asztala
Perec
Német Sajtok
Grill kukorica

 

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel