A múlt hét végén elérkezett a legnagyobb sörfanok piros betűs ünnepe, és megnyitotta kapuit a BPBW 2(+1) napos kóstoló parádéja. Ezt pedig mi sem tudtuk kihagyni, és persze ezután a beszámoló sem maradhat el.
Szombat. Barátnőmmel ott állunk az ígéret földjének kapujában. Sor van ugyan, de a beléptetés olyan zökkenőmentesen folyik, mintha a 3. és nem a 33. ember lennék a sorban. Persze a várakozásomat így sem tudom visszafogni, hiszen az előzetes cikkek szerkesztésének hála már pontosan tudom, kikre és milyen sörökre számítsak. Ezek alapján pedig a rendezvény hatalmasat fog szólni. És láss csodát, akkorát is szólt.
Rendezés
Még mielőtt rátérnék az esemény legizgalmasabb témájára, a (közel) végtelen sörre, ki kell térjek egy olyan fő pontra, ami a belépésnél már az első deci elfogyasztása előtt szembe ötlött. A szervezés ugyanis PROFI. Így, nagy betűvel. Bár a tavalyi rendezvénnyel sem volt semmi baj ilyen téren, idén a fesztiválért felelős arcok mindenhez hozzányúltak, amin lehet egyet csavarni és csavartak is rajta szép nagyot. A beléptetés folytonossága után ez a kapott kóstoló pohárnál ütközött ki újra. A kehely, amiből végigkóstolhatjuk a világ söreit ugyanis nem csak hogy egy elegánsabb, óarany szimbólumot kapott, de a formája is olyannyira eltalált a decis kóstoláshoz, hogy érződött, ennek a kiválasztásárba is órákat ölt bele valaki a kulisszák mögött. A rendezvényen külön kapható, 4 decire hitelesített, talpatlan, középtájt szintén kissé szűkülő pohár úgyszintén beleesik az itthon kapható legkirályabb söröző-alkalmatosságok csoportjába, tehát a fesztivál máris 2 jó pontot gyűjt a meglévő 1 mellé. És ekkor még csak a kapuban vagyunk. Belépve a Dürer kert tárul elénk, iszonyat hangulatosan berendezve, a tavalyinál levegősebben, mégis telítve padokkal, ballonos ivóvíz-automatákkal (4. pluszpont) és persze a főzdék standjaival. Már a kapuból kiszúrható az 5. jó pontot érő elem is, hiszen a főzdék betűrendben sorakoznak egymás mellett, így az egyébként szintén jól összerakott műsorfüzet (6. pp) segítségére alig szorulok rá. E standok pedig emellett mintha szellősebben lennének lerakva, ami vélhetően annak tudható be, hogy a kert végében álló egyik termet is megkapta a fesztivál (7. pp), ahol az árnyék mellett egy kivetítőn lehet végigkövetni, a vendégek éppen melyik sört éltetik leginkább az Untappd szerint (8. pp). Itt kapott helyet a merch shop is, ahol idén nem csak a fesztivál védjegyévé váló komló oroszlános pólókat és (főleg magyar) főzde logós jóságokat lehet beszerezni, de a vendég főzdék söreit is meg lehet vásárolni, nem ritkán olyan főzetekből, amik nem is szerepeltek a BPBW repertoárjában (9. pp). Emellett az egész placcot betölti a változatos zene, a kiváló sörök, na és az emberek.
Hangulat, emberek
Az emberek, akik a nagy rendezvényeken mindig csak útban vannak és a sort növelik előttünk. Na de nem a BPBW-n. Kezdésnek ugyanis a kajás standokon kívül sehol nem futottam bele számottevő sorba (és a food trackeknél sem volt vészes a helyzet). Ennél fontosabb viszont, hogy a kb 60%-ot kitevő külföldi vendégek és a magyar sörös arcok is egy közösséget alkottak. Mindenki szorított a másiknak helyet a félig telt asztaloknál és elég volt a másiknak odaszólni, mit iszik épp, hogy egy mélyre menő „best of” ajánló sort kapj olyantól, akit eddig az életben nem is láttál. Ehhez persze hozzájön az is, hogy sok ismerősbe is belefutni akkor, ha havi pár pohár begurításánál többet foglalkozik az ember a kraft sörökkel, de a távolról ideutazó vendégek között is megtaláltam például azt a párt, akit épp a tavalyi rendezvényen ismertem meg. A hangulat tehát családias, mindenki inkább ad a söréből, mintsem próbálja elinni előled az utolsó kortyokat, ez az érzés pedig felbecsülhetetlen.
Főzdék, sörök
Na de térjünk rá végre a fesztivál apropóját adó sörökre, amikről, mint már többször is említettem, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Tényleg egy all-star liga jött össze a Dürerben, beszéljünk akár a külföldi, akár a magyar főzdékről. Én személy szerint konkrét sörökről csak a szombati felhozatal erejéig tudok nyilatkozni, méghozzá azok közül is olyan főzetekről, amihez éppen még jókor álltam sorba (a sörkészletekről később mesélek), így olyan, mások szerint méltatott csodákról nem írok, mint a Malmö mézsöre, vagy a HopTop céklás rózsaborsos gose-ja. Zseniális sör azonban így is volt rakásra, melynek legnagyobb részét a jól megszokott IPA-k mellett a masszív, 10% fölötti, nem ritkán hordóérlelt főzetek, na és az idei év slágerei, a savanyú sörök adták. Izgalmas leírásuk, na meg könnyebben feldolgozható alkoholszintjük miatt én leginkább az utóbbiba merültem el. És mennyire jól tettem. A fesztivál fiatal sztárját, Tommie Sjef-et már a pénteki bagázsból is annyian ajánlották, hogy itt kellett kezdeni a napot. A chardonnay-s sörét picit melengetni kellett, mire kijött belőle a szőlő markáns íze, a gyümölcsös változatra viszont még eddig sem kellett várni. Csak reménykedni tudok, hogy eljut tőle itthonra palack, mert maradandó élményt szerzett már ezzel a 2 pohárral is. Erős kezdés volt, de a folytatás sem maradt el, következő utam ugyanis a Wizardhoz vezetett. Csak címszavakban: elvetemült gyümölcs párosítások, intenzív íz, zseniális kombók, imádom (főleg a mangót, maracuját és málnát egybe gyúró főzetét). A savhuszárok közül természetesen az amerikai Crooked Stave sem maradhatott ki ezek után, aki konkrétan egy cseresznyés pitét töltött elém, de a BrewDog mellékprojektje, az Overworks áfonyás-levendulás savanyája is borzasztó jól hozta a beígért ízeket. Az Austmann ribizlis, lime-os, sós és chilis őrülete is tapsot érdemel, mivel végre valaki nem alibizte el a csilit, de a fesztivál legnagyobb meglepetését mégsem ők szerezték. A finn CoolHead Brew nevét ugyanis nem övezte akkora pátosz, mint némelyik tengeren túli főzdét, mikor azonban teletöltötte a poharamat barackos és málnás-medvecukros sourjaival, elég rendesen dobtam egy hátast. Intenzív, izgalmas ízek, vad és működő párosítások: tőle még mindenképp beszereznék valamit.
Ami az eggyel masszívabb, IPA frontot illeti, ebből a szakaszból viszonylag keveset szemezgettem. Itt talán csak a Pelicon Relax nevű, gyógyszertári komlóval is készült mikro pale ale-jét emelném ki, ugyanis a maga kis 2,8%-a olyan jól esett a vaddisznó masszív sörök között, mint egy falat kenyér. Részemről ilyesmi jöhetne a hazai csapokra is: enyhe alkohollal és kedvező árral egy ennyire ízgazdag sör tuti nyári sláger lenne.
Bár az amcsiknak még tartozom majd egy kikacsintással, ami az IPA-kat is érinti, haladjunk most tovább a masszvabb darabokra, amik bennem is masszív nyomot hagytak. Ezek közül sikerült kipróbálni a White Stork standjánál a füstölt teás Caravanserait, amiben tényleg szépen feltolták a teamétert, illetve a szintén a közelből érkező Bereta is megmutatta, mit tud édességturmixával, a Diabeetus-szal, ami azonban a rakás összetevő ellenére mégis kiegyensúlyozott volt (na és persze mocsok édes). Az imperial stoutok koronáját nekem azonban mégis a cseppfolyós kókuszkockák vitték: először a Malmö tálalt fel egy ilyet Day Jaw Food néven, majd a cseh Zichovec kontrázott erre rá kisebb alkohollal, de még masszívabb mennyiségű reszelékkel. Utóbbiaknál emellett egy zseniális, fehérboros hordós maracujás sour is volt a terítéken, amiből minden kijött és valami váratlan módon harmonizált is, szóval az a stand is megkapta a képzeletbeli szívecskét. Volt azonban egy főzet, aki picit a léc alatt érkezett csak meg, ez pedig a Brewdog füstös whiskey hordós Paradox Islay-ja volt. Bár imádom ezt a műfajt a töményeknél, a sörből mégis csak a végtelen füst jött ki, dimenziók nélkül. A végeredmény így is több volt, mint ok, de a BPBW bivalyerős mezőnyéhez nálam nem nőtt fel.
Bezzeg a magyarok. A hazai főzdék ugyanis kihozták a termések legjavát és büszkeséggel töltött el, hogy nem éreztem, hogy a hazai pályának lejtenie kéne. A kiállítók simán megugorják a fesztivál lécét, többen pedig túl is teljesítik azt. Az ismerős főzeteket májkímélés címén kihagytam (a Monyo söreiről itt, a Horizontéról itt, a Fehér Nyúléról itt, a FIRST-éről pedig itt tudsz véleményeket olvasni), de a Balkezesék és a Mad Scientist söreire azért rávetettem magam. És emberek, ez aztán érdemes volt. Az előbbi banda egy Gravity-vel közös alkoholbombával nyitott, de az igazi boldogságot a nálam szintén nagyra tartott Gemenc whiskey kadarkás, majd whiskey-s hordóban érlelt Bagollyal hozta el. Jött a bor, a tömény és a sör, mindez pedig gyönyörű összhangban. A másik fél, a Mad ezzel szemben bemutatott egy limitált savanyú bland-et a Mad X projektből és e mellé a piszok mázlisták (köztük én is) még a kb 10 üveggel kihozott Szilvás Gombóc nevű imperial gose-ből is kaphattak kóstolót. Ez utóbbi pedig teljes mértékben hozta, amit a neve ígért. Zseniális cuccokkal volt dolgom tehát mindkét részen, de ami ezt megkoronázta, az a 2 említett főzde új kollabja lett, a Hand of the Mad King nevű 14%-os kvadrupla IPA, amiből eskü semmi alkohol ki sem kandikált. Ez a főzet pedig gyönyörűen jelképezi az én véleményemet is: a két főzde nálam teljes egálban nyert a hazai térfélről.
A külföldi térfélről tartozom még azonban egy kikacsintással is, hiszen Budapesten még életben ennyi amerikai főzde nem csapolt, mint most, erről pedig meg kell emlékezni. Míg a Crooked Stave teljesítményéről már írtam, kitérnék valamire, amit a Finback dupla NEIPA-sour kombója kóstolgatásánál fogalmaztam meg. Ez a 2 sör ugyanis gyönyörűen letisztult, elegáns és minden szempontból király, azonban hiába nem tudok belekötni ezekbe az italokba, azt a szakadékot mégsem éreztem, ami az itteni és a hazai sörök között tátong értékelésben, reputációban és Untappd-pontszámokban. Ez persze nem a kinti mestereket minősíti le, sokkal inkább a fesztivál többi résztvevőét föl: egy pillanatra sem éreztem ugyanis, hogy a sokak által hősi pátosszal emlegetett amcsi főzdék más ligában játszanának, mi már igenis ott vagyunk mellettük (és nem mögöttük), ha számban nem is, de minőségben biztosan. Ez pedig piszok jó érzés.
Jövő
A sok dicséret mellett azonban most jönne az a rész, hogy rávilágítok a hibáira. Ilyet viszont nem találtam. A sörök készlete a 6 órás kóstoló utolsó 1,5 órájában kezdett láthatóan fogyni, ekkor futottam bele az első áthúzott feliratba, ez viszont maximálisan belefér, hisz mégsem lehet mindent (is) végig kóstolni. Az ülőhelyek eléggé tömöttek voltak, de hazudnék, ha nem tudtam volna fél tucat társaság mellé odacsusszanni (és akár egy jót beszélgetni velük), a fesztivál nyelve pedig megint csak teljesen egyértelmű okok miatt volt főleg az angol. Ezért hát itt maximum egy találgatás hullámot tudok elindítani, mi férhet még bele jövőre a rendezvénybe. Bár a jó sörökből már így is több volt, mint amit az idő vagy a máj megengedett volna, talán egy „sörfőző-simogató saroknak” még lehetne sikere, ahol a vendég főzdék mesélnének röviden (és persze sörökkel illusztrálva), kik ők és hogy kerültek ide. Ezekre a kérdésekre persze mindenki készséggel válaszolt most is, de a csapolás pörgése és a buli hangulat miatt nem mindig volt célszerű feltartani a sort. Szintén zseniális ötlet volt az idei bottle shop, ahol a vendégektől be is tudtál vásárolni hazavitel céljából, szóval akár ezt is meg lehet tolni egy online előrendelés/utólagos átvétel funkcióval, mint ahogy a merch shop is mehetne az interneten keresztül is. Persze ez mind olyan dolog, ami csak otthon, a cikken agyalás alatt pattant ki a fejemből, a fesztiválon valahogy minden egy kerek egészet alkotott és az égvilágon semmi hiányérzetem nem volt.
Ez volt tehát számomra az idei BPBW, sok szóval, de még mindig szűken, hiszen most, a kóstoló után napokkal is rá tudok pörögni egy íz emlékére, a helyszínre és magára a hangulatra. A szervezőknek minden elismerésem, hiszen már második alkalommal teremtettek gyakorlatilag a semmiből egy olyan fesztivált, egy olyan élményt, ami simán felér egy nagykoncerttel az Arénában, nem mellesleg pedig már nem csak kitűzi, de 100-as szöggel kiszögezi Magyarországot a kraft térképre. Ezért pedig – és talán beszélhetek minden látogató nevében – hálás köszönet jár!
