Main Area

Söróriások egy kertbe zárva - Élmények a BPBW-ről

Szombat, Városliget, Budapest. 1 órával a BPBW nyitás előtt. Hátizsákkal közeledem a főváros valaha volt legnagyobb sörfesztiváljára. Kicsit izgulok.

Magam sem tudom miért. Hisz nekem csak annyi szerepem lesz ott, hogy átéljem, és később átadjam az élményt, ez pedig már rutinból megy. A szervezés úgyszintén nem aggaszt, hiszen a 40-nél is több főzde neve már maga garancia arra, hogy az esemény megér egy misét. Talán akkor járok legközelebb nyugtalanságom okához, mikor belegondolok, mit élnek át a rajongók, ha egy zenész legenda pacsizik le velük. Mert itt épp erről lesz szó: világverő sörök mesteri sörfőzőitől kérhetem az 1 deciket.

De ott is vagyok: karszalag fel, program kézben és kis ácsorgás a napon a főváros talán legjobb arc biztiőrei előtt. A meleg kissé aggaszt, de legalább nem esik. Az óra elüti a 2-t és a tömeg határozottan (de dicséretre méltóan kulturáltan) elindul. Még alig veszem kézbe a poharat, és már kézen is fog az (egyik) legjobb arc hazai sörfőző: ezt meg kell kóstolnom. Tripla kávés baltic porterrel kezdek hát (alias Bagoly), ami magasra teszi a lécet, na meg egy ajánlással, mit ne hagyjak ki. Ez utóbbi mondjuk végigkísérte a fesztivál első 2 óráját: mindenki rámutat a fesztivál legjobb sörére, a lelkemre köti, hogy ne hagyjam ki, mindenki más nevet mondd és mind zseniális. Ez tehát egy ilyen buli: nem lehet tévedni.

Néhány kiállító magától is elkezd spanolni, azt meg kitörő örömmel fogadják, ha hozol nekik egy pohárral valamelyik szomszédjuk söréből. Ez persze nem nagy áldozat: egy pultnál ritkán állnak 2-nél többen, a csapolás pörög, ahogy kell, sőt a Dürer-kert is épp elég tágas, hogy sehol ne legyen tumultus. A lebonyolítás tehát ötös.

 

De nem csak a sörfőzők vevők kis eszmecserére, ez első fél órában egy kószán lerakott pohár ürügyén egy osztrák sörrajongó párral is sikerül összehaverkodni, akiktől megtudom, hogy szerintük is példátlan király a feszt és eddigi kedvenc magyar sörük a Flying Rabbit volt. Azért itt illik megjegyezni, hogy egy több pohár után is kitartó angoltudás nem árt az esemény teljes élvezetéhez.

 

Az a pár pohár pedig fogy. Az esemény tematikája érezhetően a savanyú sörök és a masszív alkoholbombák köré épül (bár ez utóbbi nem biztos, hogy a legjobb választás a 30°C-ban). Előre kitűzött cél nélkül az előbbiek felé veszem az irányt és kóstolok: ízlelgetve, élvezettel, de tempósan. A nap közönség kedvence egyértelműen a Mikrofonbryggeriet Buckets Of Sunshine-ja lett, ami egy iszonyat gyümölcsös savanyú, de személyes befutómnak mégis a The Wild Beer Co vörösboros-csersavas főzetét, a Modus Operandi (Modus Vivendi)-t választottam. Nálam ez volt az első sör, ami tényleg bor is. Persze voltak ennél betegebb ötletek, ilyen téren a To Øl tarolt le mindenkit, kínai kajás Gose To Dim Sum Restaurant, Orders One of Each sörével, ami azért nálam még beleesett az élvezhető kategóriába.

Kóstolómnak aztán vége szakadt, de közel sem amiatt, amitől a legtöbb kétkedő tartott. A csapokról ugyanis semmi nem fogyott le, amit ki akartam próbálni, mindenből jutott volna bőséggel. Szervezetem azonban sajnos a (pont előbbi, indokolatlan félelem miatti) tempós kóstolást, a napot és a számtalan faszábbnál faszábbnak tűnő sört már nem bírta, így a kóstoló, és vele együtt a világ lezárult. Azonban a közösségről megint csak sokat mond el, hogy hála a világ legrendesebb emberei közül párnak, szállásomat mégis nagyobb kár nélkül elértem.

Ez azonban ráébresztett az esemény legnagyobb gyenge pontjára, amit ha ide leírok, nagy valószínűséggel sörrajongók hada dobál meg üres üvegekkel. De hát YOLO, mégis megteszem: túl sok volt a jó sör. Igen, ez a first world problem kategóriába eső téma volt az egyetlen pont, aminek változtatására ajánlatot tennék. A tételek közül ugyanis nem kevés olyan volt, ami eddig elő sem fordult Magyarországon, így az eseményen a csaplista fele legalább a „most vagy soha” kategóriába esett. Egy szimpla humanoid májjal megáldva viszont szinte lehetetlen volt minden ilyen bakancslistás sört végig kóstolni, így ilyen téren sajnos egy hiányérzet azért marad. Ehhez adott hozzá az a tipp is, amit a helyszínen egy barátomtól kaptam: ne kóstolj (az egyébként szintén szenzációs) magyar sörökből, mert nem fér bele. Jövőre tehát én szívesen látnék egy kevesebb csappal, vagy alapvetően fél decikkel operáló programot (is). Na de rinya off.

De hát mit lehet mondani egy olyan fesztiválról, ahol a legnagyobb probléma a túl sok jó sör volt? Csak annyit, hogy igazán király módon össze lett rakva. A szervezők, a sörfőzők és még a látogatók is mind azon ügyködtek, hogy mindenki kellemes szájízzel térjen haza. A nagybetűs feeling is megvolt, ráadásul nem hiszem, hogy találnál olyat, aki szerint nem érte volna meg benevezni erre a (nagyon remélem) hagyomány teremtő eseményre. Jövőre, Veletek, ugyanitt!

2018 Szűretlen. Fejlesztette: Totel