Main Area

Hazai és nemzetközi sörök csatája - visszatért a KRAFT Sörfeszt

Két évvel ezelőtt volt utoljára szerencsénk igazi nagyszabású, sörgeekeknek dedikált sörfesztiválhoz. Most 20 hazai és 8 külföldi sörfőzdével robbant a KRAFT Sörfesztivál, ami kis bemelegítés is a jövő évi BPBW-re.

Sörfesztiválokból békeidőben nincs hiány, viszont tényleg sörgeekeknek szóló felhozatallal azért évente max 2-3 eseményt lehet találni. Az egyik ilyen a KRAFT sörfeszt volt, amit még a Főzdeparkban rendeztek meg évről évre, akár 2 alkalommal is. Viszont ezzel már 2018 óta nem találkozhattunk, némileg a BPBW vette át a helyét. Most viszont még ki sem hevertük a Belvárosi Sörfesztivált, de szeptember 9 és 12 között már mehetünk is újra KRAFT Sörfesztre, ráadásul az új Dürer Kertben!

Budapest Beer Week és a Dürer Kert neve a külföldi látogatók számára a nemzetközi sörfesztiválok miatt már összeforrott, de most úgy alapvetően a jó sörökkel szeretnék összekötni a Dürer nevét. „Utoljára 2019-ben tudtuk megszervezni a rendes, nagy nemzetközi fesztiválunkat (nyilván mondanunk sem kell, hogy miért maradt el az összes nemzetközi nagy sörös és zenei fesztivál azóta), míg a KRAFT mindig is a szívünk csücske volt. Egy olyan külföldi, régiós neveket is felvonultató nagy sörös ünnepély, ami inkább a hazai fogyasztókat célozza meg és ahol inkább a magyar kraft sörfőzdéké a főszerep. Nem korlátlan fogyasztásos, grandiózus fesztivál (talán erről vagyunk inkább ismertek), hanem egy tokenes, laza hangulatú rendezvény minden igazi, nagy sörös arcnak (meg a kicsiknek is). Persze lazább koncertek lesznek, ugyanígy hívtunk food truckokat is, szelektorokat, de alapvetően egy kedves, emberközeli, biztonságos, de védettségi igazolvány nélkül látogatható fesztivált szerettünk volna a Duna partra, ahol mindenki megtalálja a számítását, akár az első ipáját készül meginni, akár rutinos kraft arc, a sokezredik sör után."

A nemzetközi sörfesztiválok semmihez sem fogható, felszabadító hangulatát idézi a Budapest Beer Week csapata ezzel a rendezvénnyel, hiszen a sörfőzők személyesen csapolják majd a söreiket, így bátran lehet akár szakmázni is egy-egy hordóérlelt imperial stout, vagy szétcsavart gyümölcsös berliner weisse között. Persze klasszikusabb lagerek és ale-ek is lesznek a hagyományosabb ízek kedvelőinek is, hogy teljes legyen mindenki boldogsága és változatos a sörsora. Ha már a sörfelhozatalnál tartunk, akkor érdemes kiemelni, hogy 20 magyar és 8 külföldi főzde lesz jelen a fesztiválon. A teljesség igénye nélkül az alábbi főzdékre lehet számítani a KRAFT-on:

Hazai főzdék

Balkezes, Dealbreaker, Fehér Nyúl, First The Craft Beer, Hajnali Sörfőzők, Hara'Punk, Hoptop Brewery, Horizont Brewing, In Vitro, Mad Scientist, Monyo Brewing, Reczer Ser, Reketye, Rothbeer, Szent András Sörfőzde, Ugar Brewing, Uradalmi Sörmanufaktúra, Viharsarok Sörfőzde, Yeast Side, Zentus

Külföldi főzdék

Beer Bastards (Bulgária), Bereta (Románia), Bevog (Ausztria), Dogma (Szerbia), The Garden Brewery (Horvátország), Kors Brewery (Szerbia), Pelicon (Szlovénia), White Stork (Bulgária)

Mindig fontos kérdés a sörfeszteknél a belépő kérdése, ami a KRAFT-on is úgy lesz megoldva, mint a Belvárosi Sörfesztiválon volt. Belépő nincs, azonban csak a sörfeszt hivatalos poharába csapolnak sört, ami lehet akár a korábbi évekből megmaradt KRAFT vagy BPBW logos pohár is! A logózott pohár egyébként 2000 forintba fog majd kerülni, érdemes beruházni rá, ezzel is támogatva az eseményt (meg hát pohárból sosem elég). A fesztivál másik hasonlósága a Belvárosi Sörfeszthez, hogy alapvetően készpénzmentes lesz, mivel tokenekkel lehet majd fizetni a sörökért. A tokeneket KP-val és bankkártyával is meg lehet vásárolni az arra kijelölt pontokon, de a standoknál már csak tokennel tudunk fizetni. Tapasztalatból mondom, hogy érdemes az elején több tokent venni, mert mindenkinek menetközben jut eszébe, hogy kellene még token (ahogy mondani szokták evés közben jön meg az étvágy) és fel tud torlódni a sor. Viszont ez a tipp lehet némileg elavult, mert az újjászületésben több tokenponttal készülnek a szervezők. Arra azonban érdemes figyelni, hogy a megmaradt tokeneket NEM TUDJUK VISSZAVÁLTANI, ezért valahogy be kell lőni a reális fogyasztást előre! A mértékegységet tekintve egyébként 1 token = 300 Ft. Ha valaki szereti a csomagajánlatokat, akkor azzal is készültek a srácok (nem mellesleg a mi webshopunk is bővelkedik ilyenekben), így a pohár is kedvezőbb áron szerezhető be:

10db token + pohár belépő csomag – 4.500Ft (ebben a csomagban a vásárolt pohárért 1500Ft-ot fizet a vendég)

20db token + pohár belépő csomag – 7.000Ft (ebben a csomagban a vásárolt pohárért 1000Ft-ot fizet a vendég)

30db token + pohár belépő csomag – 9.500Ft (ebben a csomagban a vásárolt pohárért 500Ft-ot fizet a vendég)

50db token + pohár belépő csomag – 15.000Ft (ebben a csomagban a pohár ingyen jár)

Amiről még érdemes szót ejteni, hogy a sörözés mellé a kajás felhozatal is primőr lett, ugyanis a helyi Burger Bár-Hol alapból is a Dürerben van, de mellé még a Tuning Burgert és a Pizzamanufaktúrát húzták be nekünk. És hogy tényleg legyen minden, mint a karácsonyfán, lesz talpalávaló is a Quixotic, Ati Edge and the Shadowbirds, Naked Truckers és FitFat + szelektorok fog muzsikába formálni.

Mi rettentő kíváncsian várjuk, hogy mit hoznak össze a srácok, mert a KRAFT egy igazi hiánypótló sörgeek esemény, a külföldi főzdék legjavával. De nyilván a hazai szereplők is kitesznek majd magukért, hiszen kémeinktől megtudtuk, hogy masszív mennyiségű sörpremierrel készülnek felvenni a harcot a nemzetközi társaikkal. Hamarosan jövünk majd a sörlistával és minden egyéb érdekességgel!

Csatlakozzatok addig is a FB eseményhez a legfrissebb infókért.

Nyitvatartás

2021. szeptember 9.: csütörtök: 16 – 24

2021. szeptember 10.: péntek: 14 – 01

2021. szeptember 11.: szombat: 12 – 01

2021. szeptember 12.: vasárnap: 12 – 24

A hatályos szabályozások értelmében a rendezvény védettségi igazolvány nélkül is látogatható.

2020 Szűretlen. Fejlesztette: Totel