Main Area

Levendulás búzasör, szeretettel Tihanyból

Ahogyan már a Facebook oldalon egy közepesen sikerült fotóval beharangoztuk, ellátogattunk Tihanyba, ahol a Legendás Zrt. és a HopTop közreműködése által megszületett levendulás búzasört kóstoltuk meg.

A Tihanyi Apátság, a Tihanyi Önkormányzat, a Legendás Zrt. és a HopTop hosszú ideje dolgozott már a projekten, hogy elkészüljön Tihany hivatalos söre. A Tihanyi Apátság 1830 óta működő Belső-tóparti majorságában termesztett levendula szolgált a sör fő fűszereként, mely a Bencés szerzetesek gondozásában gyarapszik évről évre. A Tihanyi Önkormányzat közbenjárásának köszönhetően a sör engedélyt kapott a Tihanyi név viselésére. A helyi értékeket felkaroló Legendás Zrt. ötlete alapján a HopToppal együttműködve elkészítették a Tihanyi Levendulás búzasört.

A Legendás Ház sörkertjében részt vettünk a sajtótájékoztatón, ahol mélyebb betekintést kaptunk az alkotás folyamataiba. Itt meghallgathattuk Tóth Boldizsár, majorsági főkertész, Simon Eszter, Petróczi Orsolya, Sütő Melinda és Ali Rawech Szami szavait, amiből kiderült, hogy miért fontos egy ilyen sör elkészülte a vidék és egyben az ipar számára. A résztvevők közül többen is kiemelték a helyi alapanyagok használatának és a helyi gazdaságok támogatásának fontosságát. Szami a sajtótájékoztató során külön kiemelte, hogy számára mennyire örömteli volt hazai alapanyaggal dolgozni, hiszen a sörfőzésben szinte minden esetben külföldi összetevőket tudnak használni. Meglátása szerint mindenképp jót tenne a hazai piacnak, ha több ilyen kezdeményezés lenne itthon, így nem csak a söripar, hanem a kistermelők is jobb helyzetbe kerülhetnének.

A sajtótájékoztató után lehetőségünk nyílt megkóstolni a szóban forgó italt, és kimondottan kellemes meglepetés ért minket. Az eseményt megelőzően már azon izzadtunk, hogy hogyan fogunk jót mondani egy levendulás sörről, amihez nagyban hozzájárultak a korábbi levendulás sörszerű izékkel kapcsolatos tapasztalataink. De szerencsére semmi ilyenre nem szorultunk rá, ugyanis ez a sör valami elképesztően finomra sikerült. Szamiék egy citrával hidegkomlózott búzasört készítettek, amibe beletettek még egy adag levendulát is, így született meg egy nagyon jó ízharmóniával megáldott, könnyen csúszó, 4.5% alkoholtartalmú kellemes nyári sör.

A sör elfogyasztása után mindannyian arra jutottunk, hogy az elkészült termék méltán viselheti a Tihanyi Levendulás nevet, hiszen ízével rászolgált arra, hogy védjegyoltalmat szerezhessen. Bizakodóak vagyunk, hogy ez után több hazai nevezetesség vagy akár Hungarikum is bekerülhet a kraft sörös körforgásban.

2020 Szűretlen. Fejlesztette: Totel