Main Area

Mandarintornádó a Széna téren

Múlt hét csütörtökön a Jégkertben jártunk, ahol a Hoptop új nyári sörének a premierjén vettünk részt. Az este folyamán lehetőségünk nyílt találkozni a Hoptop stábjával, és együtt megkóstoltuk a legújabb alkotásukat. És ha már a Jégkertben jártunk akkor nem hagytuk ki a külön erre az eseményre készített desszertjüket sem.

Az elmúlt hónapok gyötrelmesen hosszú bezártsága után, minden esemény felértékelődik, ami a lakáson kívülre szólít bennünket. A sörpremierek pont ilyen események, mert bár Facebook Live-ban is lehet ilyen csinálni, lehet együtt kóstolni a sörfőzőkkel, de semmi nem adja vissza azt az élmény, amikor te vagy a huszadik, aki ugyanazt a sört kéri a pultnál, és a komplett vendéglátó egység egyszerre hümmög, vagy rosszabb esetben fintorog. Főleg nagyszerű ez, ha az ilyen események kültéren vannak, valahogy most még jobban esik kint a sör.

Többek között ezért is vettünk részt csütörtökön a Jégkert és a HopTop Brewery közös eseményen, ahol Szamiék The Most Beautiful Tangerine névre keresztelt pale ale söre került bemutatásra. Emellett még másik 6 sör is csapra került tőlük, ami elég tisztes mennyiség, egész estés programot tud nyújtani annak, aki még másnap dolgozni megy. Illetve az este folyamán egy nyereményjátéknak is örülhettek azok, akik ellátogattak a premierre, 3 szerencsés nyerhetett HopTop sörválogatást. Ehhez mindössze 4 féle HopTop sört kellett csapról kikérni, ezzel lehetett benevezni a nyereményekért.

Mostanában rendszeresen van csapfoglalás a Jégkertben, hazai főzdék söreit verik csapra minden héten, és kimondott céljuk, hogy minél több főzdének lehetőséget adjanak a szélesebb fogyasztói réteg elérésére. 36 sörcsapon 1 kivételével kizárólag hazai kraft sörök várnak mindenkire a Moszkva tértől Szél Kálmán tértől néhány perc sétára található kerthelyiségben. De nem csak a csaplista hosszú, hanem az étlap is bőséges, mindenki megtalálja a kedvére való vacsorát.

A HopTop-os srácok nem a mostanában nagyon felkapott amerikai, ausztrál vagy új-zélandi komlókat használták, hanem német komlókhoz fordultak új ízekért. Callista és Mandarina Bavaria komlókkal látták el a sört, ennek köszönhetően különleges karaktert kapott a kész ital. A Callista komló erős gyümölcsös aromákkal rendelkezik alacsony alfasav tartalom mellett, az utóbbi komló pedig citrusos, mandarinos ízélményhez juttat minket. Ezen felül pedig került bele egy kis csavar is, édesnarancs héjat használtak a további ízesítéshez. Ezekkel az összetevőkkel maximálisan sikerült elérni a narancsos-mandarinos ízt, ami így a nyári időszakban különösen jó frissítő lehet annak, aki kedveli a kicsit édesebb, de nem gejl söröket.

A sör gyümölcsös, citrusos íze megihlette a Jégkert szakácsait is, akik egy karamellizált narancsos baracktortát készítettek a sör felhasználásával. Az ismerősi körömben többen is meglepődnek, hogy a sörök mellé lehet süteményt párosítani, és bizony tényleg lehet! Egyáltalán nem volt kellemetlen élmény a süti után belekortyolni a sörbe, vagy a sör után enni egy falatot a tortából. Korábban is voltak már ilyen kezdeményezések hazánkban, ami a sör-sütemény kombinációjával kísérletezett (például a Békésszentandrásiak több felvonásos sör-süti programja), ezért én bizakodó vagyok, hogy egyszer ez a formáció is elterjedt lesz.

A süteményekhez annyira értek, mint az asztrológiához (semennyire), ezért túlzottan nem szeretnék ízharmóniákról és textúrákról bullshitelni. Ami viszont biztos, hogy kellemes volt, gyümölcsös és könnyed, és nem spóroltak az adaggal. Ha előtte nem vacsoráztam volna, akkor nagy valószínűséggel ez is elég lett volna az egész estés sörözés mellé.

Verdiktként azt tudnám mondani, hogy a HopTop egy nagyszerű nyári, könnyen csúszó sört hozott össze, ugyanakkor a tűző napon a negyedik korsó körül majd azért érdemes lesz tartani egy kis szünetet, mert az 5.8% alkoholtartalom súlya elveszik az ízek mellett.

A Jégkert következő sörös eseményén a Fehér Nyulat látják majd vendégül és hát akkor már nyilván sörpremiert is tartanak, nem is akármilyet! A Hyperblast-et mutatják b, ami egy DDH NEIPA lesz (duplán hidegkomlózott New England IPA). Itt találjátok az eseményt, írjátok be a naptáraitokba!

2020 Szűretlen. Fejlesztette: Totel